Idézetek az igaz szerelemről
Soha, egyetlen férfiért sem érdemes megdögleni! Csak az igaziért! Érte érdemes! Élni!
Nem az a tragédia, ha azt hiszed a homoksüteményre, hogy igazi. Az a tragédia, ha jóllakásig zabáltad magad homoktortával, és egyszer csak elébed kerül az igazi oroszkrémtorta.
Az igaz szerelem nem múlik csak azért, mert valaki azt szeretné. A szerelem a legerősebb érzés a világon, és nem számít, hogy mi minden történt, senki sem felejti el azt, akit szeret.
Azzal áltatjuk magunkat, hogy az igazi szerelem örökké tart. Csodálatos érzéseink mindig megmaradnak, és soha semmi nem állhat közénk. Szerelmi lázban égünk, és egész lényünket betölti a másik személyiségének szépsége és varázsa. Ez a legfenségesebb érzés, amit valaha is átéltünk. Tudjuk, hogy vannak házaspárok, akik mintha elveszítették volna ezt az érzést."Az ő szerelmük biztosan sosem volt az igazi" - gondoljuk. A szerelem maradandóságának vágya azonban csupán ábránd, nincs sok köze a valósághoz.
A férfi még soha nem élt át olyasmit, mint az utóbbi évben, és az volt a szédítő érzése, hogy huszonöt éven át összekeverte a szerelmet az egymásrautaltsággal.
Sok öreg párban látom még csillogni az örök szerelem fényét. Kivillan a megszokás, az elfáradás, a sorsközösség hétköznapi homályából. Még mindig fogja a kezét. Még mindig rá tud pillantani úgy, mint szerelmes. Messziről néz már ez a tekintet - de ugyanaz.
Jól választottál párt magadnak, ha visszanézve majd elmondhatod: "Szerethettük egymást, mert kezdettől fogva összeillők voltunk. Nem kényszerültünk arra, hogy feladjuk önmagunkat. Közösek voltak az értékeink és a céljaink nagy része is, így nem kellett lemondanunk róluk."
Szív szíven, összeborúlva. "Tekints csak ne virágra, de habra, szerelmesem: nyit habvirág, ha a rózsa lehervad, könnyen-szerető meghal - de mi nem!"
Nem hittem el, hogy létezik Akit így lehet, és így szeret. De bármikor, ha kérdezik Most már így felel a szerkezet: Ami érted úgy dobban, Mint egy erőmű, ha robban. A szivárványon túl is Te vagy az álmomban.
Hiszel abban, hogy létezik igaz szerelem? Természetesen nem arra a mindent elsöprő szenvedélyre gondolok, amiről azt képzeljük, hogy egy életen át tartani fog, és ami gyakran késztet bennünket olyan dolgok megtételére vagy kimondására, amiket később megbánunk. (...) Nem! Én olyan szerelemről beszélek, amely megtanítja látni a vakot. Olyan szerelemről, mely erősebb minden kételynél. Amely minden lélegzetvételnél élettel tölti meg a szívet, s nem csak dacolni képes az elenyészés örök érvényű természeti törvényével, hanem fittyet hányva rá, megszabadít minden köteléktől, és újra és újra megújítja a virágzásunkat. Arra a diadalra gondolok, amit az emberi lélek képes aratni úgy az önzőség, mint a halál felett.
Ha két ember igazán szereti egymást, az a világban tapintható egyetlen csoda. Ilyenkor a bizonytalanság szertefoszlik, és a múlt, amire megtanítottak, vagy a jelen, amit hazudtak, nem létezik többé. Amikor a korlátokon túl már nem fojtogató árnyak prédája a lélek, csak akkor képes megérteni, hogy a szerelem maga a szabadság.
Ezen a világon, ahol a nőket úgy adják-veszik, mint a lovakat, én találtam egy férfit, akit szeretek; és szerelemből mentem hozzá. Sosem lettem volna képes azt állítani, hogy hibát követtem el.
Ha ilyen áldozatot kell hozni, a másik üdvéért fenekestől felforgatni mindent, akkor igazán kell szeretni.
Nincs okunk azt hinni, hogy valaha megszűnik a szerelmünk. Viszont minden okunk megvan azt hinni, hogy nem fog.
Az igaz szerelem, amely mélyen az ember lelkében gyökerezett, valószínűleg nem múlhat el. Ellene lehet a világ. Elválaszthatja a szerelmeseket a távolság. Így a táplálék nélkül szűkölködő szerelem olyanná lesz az érzelmek között, amilyen a lassú szivárgás vagy a búvópatak a vizek között. Elfogyni azonban nem fog. Az érzelem lényege szerint csorbítatlan marad... Nincs egyéb jel, melyről inkább megismerni az igaz szerelmet, mint az, hogy a szerető a szeretett lénynél van, oly tapintható közelségben, mely szorosabb a térbelinél, együttlét ez életre és halálra.
Facebook
Pinterest