Idézetek az igaz szerelemről
Se Idő, se Hely, se Sors, se Halál, se semmi, az édes vágyat semmi sem csökkenti.
Néhány nyíló szóvirág, Lassan eszmélő világ, Furcsa, kábult közelség, El nem múló gyöngeség. Néhány félénk vallomás, Boldog, hű szemvillanás, Féltve őrzött érzelem: Ennyi az első szerelem.
Álmoktól ébren álltunk a fényben, nem volt már éj, s nem voltak nappalok. Testedhez bújtam, és súgtam, mint égi angyalod, ha meghal az érzés, majd én is meghalok.
A szerelem tilalma csak emberi találmány, célzatos bűntudatkeltés, hiszen tapasztalom, hogy a szerelem a legnagyobb erő, amely az arkangyalok ujjongása közepette elevenen röpít a mennyországba.
A szerelem nem magától jön, hanem csináljuk.
Azt hívják szerelemnek, amikor az ember fenntartás nélkül és nem múló kíváncsisággal figyeli egy másik ember kibontakozását, csak ámul, és hálát ad a Teremtőnek, hogy ilyen lények is élnek a földön.
Még mindig érzem a forró borzongást, a holdfényben átölelt, s már nem kellett senki más, Képek egy filmből, ami csak kettőnkről szólt, s hittük, nem véletlen volt, s egy életre szólt.
Ahogy nézett, soha nem felejtem el, ahogy közel van, mégis távolról figyel, meg sem szólalt, nem is érdekelt, miért, ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.
Mit tudtál rólam? Az, hogy szeretlek, neked korántsem lehetett olyan meglepő, mint nekem. Mikor rájöttem, megijedtem. (...) "Mit fogok elmondani neked?" - törtem a fejemet. (...) Szerettem volna, ha kitalálsz rólam mindent, anélkül, hogy beszélnem kellene, s ugyanakkor, valahol mélyen, rozsdásan, csikorogva már készülődtek bennem a szavak, (...) és féltem, hogy elsírom magam, pedig nem volna semmi értelme, hiszen most boldog vagyok, olyan boldog, mint még soha életemben.
Annyi boldog pillanat vár rám karodban még. Meg kell, hogy értsd: bármi is elszakít tőled, azt senkinek nem hiszem el.
Mintha a világ abban a másodpercben megállt volna. Mintha eltűntek volna a körülöttünk lévő emberek. Mintha minden, ami otthon volt, megszűnt volna. Olyan volt, mintha azt a pár percet a világon csak nekünk szánták volna, mi meg csak néztük egymást. Mintha Alex életében először látta volna az arcomat. Zavarban voltam, de szórakoztatott is a dolog. Én is pont így éreztem magam. Mert ott ültem a füvön a legjobb barátommal... de valahogy minden másnak tűnt. Úgyhogy megcsókoltam. Megragadtam a pillanatot, és megcsókoltam.
A szerelemhez kevés huszonnégy óra. Bármennyire is szerettem volna valamikor azt hinni, hogy elég.
Úgy éreztem: végre megérkeztem. Haza, az igazi otthonomba. Mintha ez volna az egyetlen hely, itt az ágyban, szorosan hozzásimulva, ahol otthon vagyok, ahova tartozom. Ahová mindig is vágytam. Szótlanul feküdtünk sokáig, átölelve egymást, összeforrt testtel, egy ütemre lélegezve. Ez a csönd maga volt az örökkévalóság, de tudtam, hogy ha örökké tartana, akkor sem lenne elég.
Szerelmes vagy. Ne tagadd, és ne is szégyelld. Én is tudom, hogy mi a szerelem. A reménytelen szerelem. Egyetlen orvosság van ellene. A munka. Akár fizikai, akár szellemi, mindegy.
Ha mosolyog, mosolya csupa csillag, De ha szomjazom, akkor friss patak, Az én kedvesem az egeknek nyílhat, De megcsókolni csak nem szabad.
Facebook
Pinterest