Idézetek az igaz szerelemről
Ha a mérleg egyik serpenyőjébe a szerelmet, a másikba az egész mindenséget tennénk, a szerelem úgy lenyomná a világot, mint ahogy a vihar elsöpri a szalmaszálat.
Lehet, hogy az egész irántad érzett szerelmem nem egyéb rögeszménél... de mert hiszek ebben a rögeszmében, igaz a szerelem. Te vagy az élet szimbóluma, azzá váltál, és amíg te nem vagy az enyém, addig semmi sem az enyém az életből.
Ebben a pillanatban (...) megértette, a szerelem nagyon is színes: mintha ezer szivárvány ragyogna egymáson. "Mennyi dologból maradtam ki, csak mert féltem az elvesztésétől" - gondolta, miközben a szivárványt nézte.
A bor is forr egyszer. Néha kétszer is. Az emberi vér többször is.
Az volna az igazi, ha azzal, akit kiválasztottunk, vagy aki bennünket kiválasztott, szüntelen ragyogás lenne az élet, végeszakadatlan pihenés, állati nyugalom. A biztos tudat, hogy van mellettünk valaki, csak a kezünket kell kinyújtanunk érte, valaki, aki egy hangon zeng velünk, alárendelt, és velünk van tele, és akárcsak mi, ő se vágyik máshová. Hogy mindent ellepjen körülöttünk ez a zsibbadtság, amely gúzsba köti az elmét, és meghiúsítja az árulásnak még a gondolatát is.
"Kiskacsák szélben libbenő pihéin szállt a tavasz." Erről persze a pitypang és a mulandóság jutott eszembe - mint a bábszínházban, de minden szomorúságom azonnal elmúlt, mert véletlenül rám néztél, nem is akartad, tudom, valahogy így sikerült, szerencsés vagy szerencsétlen véletlen volt, nem tudom, azt hittem hirtelen, hogy libbenek én is, vagy talán a pihekönnyű földet fújja odébb alattam a pihekönnyű szél, olyan furcsa volt az egész, én máris attól féltem, hogy ez a megfoghatatlan valami, ami olyan biztonságos, amilyen megfoghatatlan, véget ér - pedig még el sem kezdődött.
Megismertem a holnapot: terád hasonlított, terád, miránk - lobogott és nyugodt volt, mint a láng, - s mint a mi éjszakánk, amelyen megéreztük forró és röpítő és egybeforró embersorsunkat, a szerelmet, - én azt, hogy hiába ölellek, te azt, hogy hiába ölelsz, ha nincsen más, csak ez a perc, hogyha mögötte meg nem érzed és meg nem érzem az egészet.
A zene csak azokat egyesíti, akik egyforma szerelemmel szeretik egymást, egyazon fajta szerelemmel, s szerelmük hullámhegye, hullámvölgye egybeesik.
Kettő cselekvő között vágy ébred. Egymás felé tereli, kényszeríti őket és minden felfokozódik. Így jutnak el a mindenséghez, amelyben nekik minden benne van. Minden, amit kívánni lehet. Másik nélkül az egyiket fel sem lehet tételezni. A másikban levés csak a teljességet felvillantó illúzió.
Szenvedni, szeretni, remélni születtem, remélek, szeretek és szenvedek! Életem története két sorban elfér: a szerelem éltet, s csak egy szerelmem van: TE!
Nemcsak osztódunk, hanem újra meg újra össze is találkozunk. És ezt a találkozást hívják Szerelemnek. Mert amikor egy lélek kettéosztódik, mindig egy női és egy férfi lélek lesz belőle.
Sok szerelme volt, mindegyikről azt hitte, hogy szereti, de mindig eljött az a pillanat, amikor a szerelem egyik percről a másikra elmúlt. Az összes dolog közül, amit ismert, a szerelem volt a legbonyolultabb. Most éppen egy nála idősebb fiúba volt szerelmes. (...) Újra hitt a szerelemben, az érzelmeire hagyatkozott, de annyi csalódás érte, hogy már semmiben sem volt biztos. Ennek ellenére még mindig ezt tartotta élete nagy kincsének.
Hiszen olyan édes lehet: egy nevet mondogatni, mindig ugyanazt a keresztnevet, valakiét, akihez teljes szívünkkel tartozunk. Már csak a gondolat is, hogy él, lélegzik, esténként karjára hajtja fejét, elalszik és hajnalban felébred, ifjú teste előtt meghátrál a sötétség.
Ha hívna, hogy kövessem őt, itt hagynék mindent, vissza se néznék soha. Megállunk a csóknál, a legvégső határ szélén, de csak mert ő akarja, nem az én ellenkezésem miatt; vagyis inkább ő az, aki ellenáll, és én szeretném elérni az ismeretlen végleteket, amelyekről azt mondja, hogy már a megközelítésük is felülmúl minden gyönyörűséget; szerinte mindig innen kell maradni; büszke rá, hogy meg tud állni a lejtőn, amelyen mások menthetetlenül lecsúsznak, elvesztik lábuk alól a talajt.
Forgandó a világ, nem örök hát a szerelem se.
Facebook
Pinterest