Idézetek az igaz szerelemről
Az anyukám azt mondja, hogy jobb szeretni és szenvedni, mint egyáltalán nem ismerni a szerelmet.
A szerelem bizalom, a bizalom pedig, mint a leszakított virág, gyökér nélkül is tovább él.
"Alkotónak lenni, nemzeni, teremteni" - ez a gondolat mit sem érne a világban való nagy, folytonos igazolódása nélkül, semmis lenne az állatokból és tárgyakból kizengő ezer szólamú beleegyezés híján - és élvezete is azért oly leírhatatlanul szép és gazdag, mert milliók nemzésének és születésének öröklött emlékezetével telítődött.
A testi gyönyör érzéki élmény, éppen úgy, mint a tiszta szemlélet, vagy a tiszta érzés, amellyel egy szép gyümölcs tölti el a nyelvet; nagy, véghetetlen tapasztalatunk ez, és tudást nyújt a világról, minden tudás teljességét és színe-javát. És nem az a rossz, hogy elfogadjuk - az a baj, hogy úgyszólván mindenki visszaél vele, elpazarolja, élete fáradt perceiben izgatószerül és szórakozásul használja fel, s nem erőgyűjtésül a legmagasabb feszültség pillanataihoz. Hiszen az emberek még az evésből is valami mást csináltak: az egyik oldalon ínség, a másikon bőség tette zavarossá ennek a szükségletnek a tisztaságát, és ugyanilyen szomorúvá vált minden mély és egyszerű létszükséglet, amelyben az élet megújul. De az egyes ember a maga számára megtisztíthatja, és élhet tisztán.
Megbabonázva nézem a szempárt, a mélybarna, majdnem fekete szemeket, és érzek valamit, amit általában csak egyetlenegyszer érez az ember az életben, már akinek egyáltalán megadatik... érzem, hogy elkap, magával sodor egy erő, amelynek nem is próbálok ellenállni, mert a csontjaimban, a sejtjeimben tudom, hogy minden ellenállás hiábavaló, elkap, magával sodor és a világmindenség legtetejére repít, ahonnan ellátok a legtávolabbi égitestekig és még azokon túl, ahonnan belelátok a föld gyomrába, ahonnan lelátok az óceán fenekéig... Sok ezer év örömét és fájdalmát látom azokban a szemekben, napkeltét és napnyugtát, holdat és csillagokat, mediterrán narancs- és olajfaligeteket, sivatagot és esőerdőt, szikrázó-tajtékzó hullámokat látok. Szeretnék elmerülni azokban a hullámokban, és örökre köztük maradni.
Néha a szerelem olyan fokozatosan bontakozik ki az ember szívében, hogy mire észrevesszük, mi történt, már kész, végünk.
Miért szereti? Ki tudja megmondani? Ő semmi esetre sem. Szereti és ez minden. Már megpróbálta nem szeretni, és akkor elemi erővel törtek fel lelkéből a gyerekkori emlékek, a száján érezte az első csók ízét, izmaiban az első ölelés izgalmát, s maga előtt látta Emőke zavart, kipirult arcát, amikor tízéves korában megesküdött, hogy a felesége lesz.
A szerelem tükör, amelyben meglátod a legszebb, de legtitkosabb orcádat.
Szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy tudatosul bennünk, mennyire boldoggá tesz a másik létezése. A teljesség ritka érzésével ajándékoz meg.
Az egyetlen tükör, amelyben megláthatjuk magunkat, a társunk szeme.
Lehet, hogy a szerelem nem vak, mindenesetre borzalmasan rövidlátó.
Nincs ellenállhatatlanabb erő, mint a szerelem.
Azt mondják, hogy a szerelem elvakít? Tényleg? Valójában semmi sem olyan tisztán látó, mint a szerelem. Ami vak, az nem a szerelem, hanem a ragaszkodás. A ragaszkodás az a kötődő állapot, amely abból a téves feltevésből származik, hogy valaki vagy valami elengedhetetlenül szükséges a boldogságodhoz.
Mindenki, aki belebolondul valakibe, azt hiszi, érti a szerelmet.
Facebook
Pinterest