Idézetek az igaz szerelemről
Két ember leélhet egy egész életet egymás mellett, dolgozhatnak együtt, vagy találkozhatnak csak egyetlenegyszer, és aztán örökre elválhatnak egymástól, csak azért, mert nem mentek át azon a ponton, amelyiken zabolátlanul folyik át az a valami, ami őket összekötötte egymással ezen a világon. Vagyis anélkül válnak el egymástól, hogy megértették volna, mi kötötte össze őket. (...) Azok, akik egyszer megismerték a szerelmet, újra találkoznak.
A szerelem sosincs ingyen. Ez a legdrágább érzelem, ami csak megadatik nekünk.
Mi érdemel áldozatot az életben, ha nem a szerelem?
- Tehát sokízű a szerelem? - Csak annyira, mint egy ünnepi vacsora. De az is aperitiffel kezdődik. Ha átugrod az étvágygerjesztőt, vacsora után már nem fog ízleni. - És a szerelemben mi az étvágygerjesztő? A nagy nyitány? - A várakozás az első csókra érett pillanatra. A sok-sok kis remegés, ami ott dobol az ereidben és felforgatja a véredet. Aztán az áhítat, ami körüllengi az első tétova csókot és egy a hajadon végigfutó simogatása, amelybe belebizseregsz a talpadig... Ha mindezen átsiklasz, mint egy lengő ajtó, olyat hagysz magad mögött, amit soha meg nem találsz.
A felcseperedő ember eleinte egészségesen önző. Minden teremtett lény közül önmagát szereti legjobban. De csak amíg hatalmába nem keríti a szerelem, mert attól fogva társát már jobban szereti önmagánál. És ha a szerelem kölcsönös, a társa is jobban szereti önmagánál őt. Így kapnak mindketten többet, mint amennyijük volt. És szeretetből kapnak többet, ami a legnemesebb valuta.
A Szerelem csodálatos és magával ragadó. De olykor roppantul ostoba dolog is lehet.
Nincs csodálatosabb dolog annál, ha az ember szeret valakit, és viszontszeretik. De talán mégis van: ha az ember megtalálja a lélektársát. A lélektárs az a valaki, aki olyan, mint te. Ő az, aki megért, aki érez téged, mint senki más. Ő az, aki úgy szeret, mint senki más, és mindig veled marad, bármi történjen is. Azt mondják, semmi se tart örökké, én viszont szilárdan hiszek abban, hogy van örök szeretet, ami akkor is tart, ha a másik már nincs közöttünk.
A zseblámpámból kifogyott az elem. Most is emlékszem rá, milyen szaporán vert a szívem, ahogy lépkedtünk a fák között. Ott voltam a sötétben, kézen fogva a fiúval, akit szeretek. Tudtam, hogy elolvadok, ha hozzám ér. Ismeri ezt az érzést? Amikor öt percet sem bír ki nélküle? Amikor mindenről ő jut az eszébe? Amikor csinál valamit, és az első gondolata az, hogy: "Ő vajon mit szólna hozzá?" Őrült egy érzés. Csodálatos, de egyben fájdalmas is. Olyan félelmetesen sebezhető lesz tőle az ember.
A szerelem, mondják, az a ház, ahol nem szabad megmaradni a földszinten, hanem érdemes felmenni a legfelső emeletre is.
Ha valaki szerelmes, az képtelen eltitkolni, bármennyire igyekszik is.
A szenvedély elindíthat egy kapcsolatot, de arra nem lehet számítani, hogy életben is tartja.
Fölszív a vágy, mint patakot a hőség. Mind mélyebbről bugyog e szerelem. El nem apadnék, nehogy keserü könnyed gyüljön tengerré szilaj öleden.
Tanuld olvasni a sok néma jelem; Szemmel is hall az okos szerelem.
Mint jég a tűzben Úgy olvad a szívem Egy forró érintéstôl Így lesz télből nyár.
A mesék hazudnak. Azt mondják, szerelemtől nem lesz arannyá a vadállat szíve. A szerelmes ember feledékeny, elfelejti, kicsoda - egy időre. A mesék hazudnak. Amikor eljön a hajnal, a hercegnők visszatérnek első szerelmükhöz, a vadállatok pedig önmagukhoz.
Facebook
Pinterest