Idézetek a halálról
Az önkéntes halál értelmetlen. Az ember előbb-utóbb úgyis meghal, akkor meg minek siettetni a dolgokat?
Elvakít a fény, vagy megszakad az adás? Minden a semmiben: megvilágosodás!
Elmúlik minden, ha a minden múlik el, ha idegenné válik a lélegzetvétel, nem fáj a hiány, nem bánt az üresség, csak a végtelen lesz végtelen, ha eljön majd a vég.
A halál nem a halottnak rettenetes, hanem annak, akit itt hagy maga után.
Még ha hiszek is abban, hogy van a halál után valami, talán létezik lélekvándorlás is, ez nem vigasztal: nem tudom elképzelni, hogy el kell szakadnom a családomtól, azoktól, akiket szeretek. Rettegek a gondolattól, hogy nem tudom, mi lesz velük utánam.
A halál nem respektálja az ünnepeket.
A buddhisták úgy tartják, hogy a test a lélek védőburka, a lélek halhatatlan, ami a halál megérkeztével ugyan eltávozik a testből, de valaki másban újjászületik. A távozás azonban a halál beálltával nem azonnal következik be, hanem egy hosszabb folyamat, ezért az elhunytat csak akkor lehet eltemetni, amikor a spirituális vezető úgy ítéli meg, hogy a lélek már eltávozott a testből. Ez idő alatt a testet nem szabad bántani, hogy a lélek a megvilágosodásra koncentrálhasson.
A halál számos változást indít el, amelyek egy része szabad szemmel is látszik, illetve egyéb módon is érzékelhető.
A test szépségéhez szükség van az életre, arra a valamire, amitől az alvó ember alszik és nem halott.
Szerintem a halál után semmi nincs, és ha mégsem lenne igazam, vállalom a következményeket.
A krónikus betegek esetében a "halál" szerintem már az életben megjelenik, akár több nappal az elmúlás előtt. Szakkifejezéssel "facies Hippocratica", vagyis "hippokratészi arcként" írják le azt a szövegben pontosan soha vissza nem adható arckifejezést, amely az elhunytakon látható, és a haldoklókra is jellemző.
A halál mindössze egy rakás biokémiai folyamat és semmi több.
Az egyetlen dolog, ami biztos a világban, hogy meghalunk. Lehet, hogy holnap nyugaton kel fel a nap, de az nem, hogy örökké fogunk élni. Önök sem, én sem, senki sem. Jobb ezt tényként elfogadni, semmint vizesre izzadni a lepedőt a félelemtől, és tartani a haláltól. E tekintetben a kórbonctannál jobb iskola biztos nincs, az elmúlás a mindennapi rutin része, szinte szóra sem érdemes.
A halál szerintem egy botrány, ettől váltam ateistává. Ha ugyanis létezik egy végtelen lény, aki mindent megteremtett, egyetlen lépést tehetett volna: megcsinálja a végtelen létet a halál jogával. És nem a véges létet a halál kényszerével. Nem ezt tette, ezért ez a világmindenség legnagyobb botránya.
Az ember csak egyszer hal meg (...), és akkor úgyis meg kell halnia. Ha örökké félünk, mit érünk vele, csak nyomorúsággá tesszük az életet.
Facebook
Pinterest