Idézetek a háborúról
Teszerinted kicsodák a katonák; nem azok az okosak-e, akik abból élnek meg, hogy meg fognak halni?
Nem az-e a jó katona, aki szó nélkül végrehajt minden parancsot? (...) Ám ugyanakkor van-e rosszabb katona, mint aki szó nélkül végrehajt minden parancsot? A szolgálat furcsa paradoxiája, érthetetlen ellentmondása, hogy a tökéletes és a nagyon rossz (a már-nem-is-katona) meghatározása teljesen egybeesik; jó és rossz itt ugyanaz; találkoznak, egymás képét öltik fel a föltétien engedelmességben, úgyhogy azt is mondhatnók: a katona sohasem lehet igazán jó, mert tökéletességében egyúttal hitvánnyá válna.
A porosz típusú hadsereg hivatalos nézete szerint (...) a katona boldogan hajt végre minden parancsot, lelkesen önként adja oda életét, a vérét, örömmel vállalkozik akár hóhérmunkára is, mihelyt "a haza" ezt kéri tőle, s aki nem így tesz, az csak ritka kivétel, golyóra érett gazember lehet. Így tartja a nyilvános nézet, s csak egy-egy ilyen furcsa szabály (illetve annak hát megetti jelentése) árulja el, hogy minden bizony csupa szólam és frázis, a felsőbbség nevelő célú propagandája, mert a katona tetteinek mozgatórugója természetesen nem annyira az önkéntes lelkesedés, mint inkább a félelem meg a kényszer, s ezt nagyon jól tudja a hatalom is. A hadsereg: engedetlenségre hajlamos egyének olyan különös szervezete, amely fegyverrel kényszeríti engedelmességre magamagát.
Adva van az ember belső világa, a maga erkölcsével, értékeivel, fogalmaival: egyetlen, senki máséval sem azonosítható, külön világ. Abból érkeznek a sugallatok, hogy mi a jó és mi a rossz; adott körülmények közt hogyan kell cselekedni. Adva van másrészt a fegyelem világa, az előírásoké, parancsoké, magyarán: a szolgálati szabályzaté, amely egységesen és kötelezően írja elő ugyanezt - tudniillik hogy mi a jó és mi a rossz, adott feltételek közt hogyan kell cselekedni. A katonaság éppen az az intézmény, amely megtanít különbséget tenni a személyiség belső autonómiája és az esküvel vállalt külső játékszabályok között. Hiába érkezik belülről félreérthetetlen, biztos sugallat, hogy itt vagy ott, ekkor vagy akkor mi a teendő, a katona mégis azonnal és reflexszerűen az előírások szerint cselekszik. Tulajdonképpen sajnálni lehetne ezért, hiszen külső és belső indítéka a legritkább esetben fedi egymást: a katona sohasem engedelmeskedhetik mivolta parancsszavának, örökös tudathasadásban él, létformája a meghasonlottság.
A csata eldőlt. Kis, puha füstök Pettyezik még a hegyet. A völgyekből a síkvidékre Özönlenek a vesztesek. Toprongyos, tántori népség - Hogy lehet az, Hogy a vesztesek azonnal elrongyosodnak, Gönceik elkoszosodnak, Korcukban tetű terem? Ugyan mért nyű a vereség Több csizmát, mint a győzelem?
Nem válogat a győzelem, Mindegy neki, Egyformán felemel Hamisat és igazat. Ám a vereség, Tönkrejutás, megalázás Jogot ad, igazat ad.
A győztes igaza meghal. A vesztesnek igaza lesz. Mióta világ a világ, Az nyer igazán, aki veszt.
Az embereket a front mögött is fanatizálni kell: mert csak a fanatizmus tartja bennük a lelket.
Semmi sem bomlaszt jobban egy hadsereget, mint a tudat, hogy a hátukban is ellenség van.
Nem a vitézség, hanem a vakszerencse dönti el, ki hal meg és ki marad életben.
Csak akkor igazi a győzelem, ha teljes.
A háború olyan mocsár, amibe belekeveredni könnyű, kiverekedni nehéz.
A fenébe a tanácsadókkal, és az udvari ármánykodókkal! Én a katonáim kardjaiban bízom.
Egy háború megnyeréséhez néha nem elég a puszta logika. A szerencse is közrejátszik.
Egy hadsereg olyan, mint egy sáskajárás, lekopasztja a földet.
Facebook
Pinterest