Idézetek a háborúról
Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
A háború és a bűn kölcsönösen egymáshoz vezet.
Egy országot le lehet győzni, de az életet nem lehet megállítani.
A kard csak egy eszköz a sok közül, ami egy uralkodó rendelkezésére áll.
A háború egyik alapvető hatása, hogy az emberek ne akarjanak maguknak jellemet.
Az emberi egzisztenciának két fontos területe van: az egyik a beszélgetés, a másik az erőszak. Amikor a beszélgetés lehetetlenné válik, akkor kezdődik el az erőszak.
Gondolj a háborúra! Minden országban van felelős. Egy férfinak vagy egy nőnek el kell döntenie, hogy katonákat küld harcolni. Fiatal embereket, akik szerettek, akikre szüksége van másoknak, férfiaknak és nőknek, akikre gyerekek várnak otthon. Akárki adja is ki a parancsokat, amik életeket kockáztatnak, mérlegeli a döntést. Számításba veszi, megéri-e néhány életet elveszíteni annak reményében, hogy sok másikat megmenthet ezáltal. Igen, szükségünk van ilyen emberekre, de képzeld el, mi volna, ha mindenki ilyen lenne.
A forradalom tüzének antibakteriális, fertőtlenítő hatása van.
Az aranykor csak röpke pillanat, és az erőszak újra meg újra felülkerekedik. Mert nemesedni lassú, nehéz folyamat. Ütni, ölni, rombolni könnyű. Gyors és visszafordíthatatlan. Az ember sorsa a szenvedés. Olyan sajátja a kín, mint az elemző esze és a logikája. Az a tapasztalatom, hogy az erőszak végül minden rendszerben okot talál arra, hogy beavatkozhasson.
Lehet, hogy az ember általában jó, általában együttérző, mégsem általában érzi át a szenvedést. Mert a szenvedés általában nem érezhető át. A második világháború tragédiája nem fogható fel egyben, csakis darabokban. Ezért gondolok ostobának vagy számítónak minden olyan embert, közösséget vagy rezsimet, amelyik azt várja el tőlem, hogy egyformán érezzem át a katasztrófákat. Olvastam a háborúról több száz szakmunkát, visszaemlékezést, láttam sok filmet. Ezek közt akadtak olyanok, amelyek megdöbbentettek. A háború borzalmáról nekem mégis többet mond egyetlen emlékem: a rozsnyói kert végében heverő lódög. Mert az megrázott.
Az ember osztályozza a többi embert. Papír, végzettség, műveltség alapján ítéli meg. Aztán a háborúban, a fogságban megtanulja, hogy van más értékrend. Egészen más... ha lefoszlik a kultúra máza, az ősemberig vedlünk vissza. Akkor nem számít a képesítés, a végzettség. Úgy áll a meztelen ember a viharban, ahogy megszületett. És akkor nincs alakoskodás. Minden kiderül.
A kegyelem nem fegyver, hanem gyengeség.
A háborúban nincs helye érzelmeknek.
A háborúk mindig veszteséggel járnak, és nincs olyan, hogy egy hajszála se görbül az embernek. Az lehetetlen.
Az embernek hihetetlen képessége van a továbbélésre. A háború semmi, ha a holokausztra, a koncentrációs táborokra gondolok. És azok az emberek, akik megjárták a haláltáborokat, és hazatértek, szintén folytatták az életet, gyereket neveltek, dolgoztak.
Facebook
Pinterest