Oliver Bowden

Az emlékek könnyen átverhetik az embert - mutathatják a múltat jobbnak és rosszabbnak is annál, amilyen valójában volt.

Mennyi szép remény, és mind hamvába hol, Mennyi büszke tervünk, mind dugába dőlt, Mennyi butaságot hord hátán a föld, Mindnyájunk úrnője, a halál tudja jól. Van, ki untig játszik, táncol és dalol, Van, ki tehetséget művészetbe tölt, Van, ki szívszándékra szép álarcot ölt, Van, ki e világot megvetve szónokol. Hív ábrándok, eszmék, gondok tára vár, Természettől szülten ezerarcúan Tévelygünk e kusza, rövid életen, Hisz itt, a földön minden gyorsan elsuhan, És nem kísér soká a jószerencse sem. Egy marad örökké, mindig: a halál.

Csak akkor igazi a győzelem, ha teljes.

Egy háború megnyeréséhez néha nem elég a puszta logika. A szerencse is közrejátszik.

Jobb, ha a bűnös él és vezekel, mint ha meghal, és megmenekül a bűnhődés fájdalmától.

A szerelem okozta szenvedés a kor előrehaladtával nem enyhül.

Egy egyszerű férfi hogyan tudná valaha is kiismerni egy női lélek szövevényes útvesztőit?

Úgy hittem, hogy az élet mikéntjét kutatom, de mindvégig csak a halálról tanultam.

Az igazságból legenda lesz és mítosz.

Még a zsarnokok sem képesek úgy uralkodni, hogy az emberek megtagadják az engedelmességet.

Háború (...). Brutális és kegyetlen. Pokoli és gyerekes. (...) Szabadság, könyörületesség és szerelem - ezek azok, amelyekért megéri harcolni, amelyekért megéri ölni.

Akkor is mutass irgalmat (...), ha neked senki sem irgalmazott.

Sose hagyjátok, hogy elragadjon a düh, (...) borzalmasan rontja a hatékonyságot!

Semmi sem igaz, de minden lehetséges!