Idézetek a filozófiáról
Minden érthető, de semmi sem megérthető.
Írni azt jelenti, mint feltenni újra és újra ugyanazokat a kérdéseket, filozofálni pedig azt, mint újra és újra más válaszokat adni; a filozófia története a válaszok leltározása.
Az elme ránk kényszerít egy keretet, amelyet "valóságnak" hív. Ez az önkényes keret hajlamos szinte teljesen függetleníteni magát attól, amit az érzékeink jeleznek.
Szavak. Kimondtam őket, és elenyésztek. Senki sem hallotta őket, ennélfogva már nem léteznek. Ha már nem léteznek, talán újra létre lehet hozni őket, és akkor majd valaki esetleg meghallja.
A hallás - az hallás. Abból, ami létezik, nem lehet létrehozni önmagát, mert már létezik. A létezés - az létezés.
Meg sem tudnám mondani, mi nagyobb áldás egy serdülőnek, mint ha minél előbb derék szeretőre lel, s a szeretőnek, ha kedvesére talál. Mert akik szépen szeretnének élni, azokat kell hogy vezesse valami az életben, s ezt nem plántálja beléjük sem rokonság, sem tekintély, sem gazdagság, sem semmi más, csak a szerelem. Mi ez a valami? Ilyesmikre gondolok, mint a gyalázattól való irtózat és a szépség utáni vágy.
A filozófia a csalódásból ered. Mert a csalódás olyan fájdalmas, hogy könyveket kell írni és olvasni ahhoz, hogy az ember valahogy megértse, miről szól, hogy az ember a sírás helyett inkább énekeljen vagy gondolkozzék...
Az idő a tér mértéke, akárcsak a távérzékelő műszer, de a mérés folyamata bezár minket abba a térbe, amit megmérünk.
Minden bizonyíték elkerülhetetlenül olyan feltételezésekhez vezet, amiknek nincs bizonyítéka! A tények csak azért tények, mert hinni akarunk bennük.
A Világegyetem egységes, önálló egész, minden elkülönített elemét a teljességével összevetve kell definiálni. A múlékony életjelenségek, még ha abból a tudatos és intelligens fajtából valók is, amit értelmesnek szoktunk nevezni, csalóka kapaszkodókkal rendelkeznek csupán a teljesség egyes, tetszés szerinti részelemein.
Egy pillanatban benne van minden. A pillanatban végtelen idő és végtelen tér van. A pillanatban az igaz út van, az igazság van és a helyes élet van, és a pillanatban nincs semmi. Így ha eléred a pillanatot, közvetlenül elérsz mindent.
Amikor az elméd elszakadt minden gondolkodástól, nincs többé gondolkodás. Az, hogy nincs gondolkodás, azt jelenti, hogy nincs "én". Amikor nincs "én", az elme olyan tiszta, mint a tér, ami azt jelenti, az elme olyan tiszta, mint egy tükör. Csupán visszatükröz minden dolgot, ami megjelenik, pontosan úgy, ahogy van: az ég kék, a fa zöld, a kutya ugat. (...) A cukor édes. Amikor látsz, amikor hallasz, amikor szagolsz, amikor ízlelsz, amikor érintesz - minden, éppen úgy, mint ez, igazság. Erre mondjuk, a "teljes világ".
Bolygónkon közel 7 milliárd ember él. Mindegyikük más, mindegyikük egyedi. Mennyi az esélye annak, hogy ez így legyen? Miért van így? Pusztán a biológia, a fiziológia határozná meg a sokféleséget? Vajon gondolataink, emlékeink, tapasztalataink jelölik ki speciális helyünket? Vagy ennél többről van szó? Talán egy felsőbb akarat irányítja a teremtés véletlenszerűségét? Talán valami ismeretlen rejtőzik a lélekben, amely ott lapul mindegyikünkben, és ránk szabott kihívásokkal segít felfedeznünk, hogy kicsodák is vagyunk.
Mi órával mérjük az időt, az óra viszont a mi önkényes időfogalmainkkal méri önmagát: hogy két perc valóban abszolút értelemben is egyenlő hosszú idő, azt soha nem fogjuk megtudni. Érdekesebb ennél, hogy az idő mozgásának irányát kivétel nélkül mindenki adottnak és változtathatatlannak képzeli: múltból a jelenen át a jövő felé.
Epikurosz, az élvezet első nagy teoretikusa, rendkívül szkeptikusan értelmezte a boldogságot: élvezetben annak van része, aki nem szenved. A hedonizmus alapfogalma tehát a szenvedés: oly mértékben vagyunk boldogok, amilyen mértékben távol tudjuk tartani magunktól a szenvedést.
Facebook
Pinterest