Idézetek a filozófiáról
A valóság mint észlelet és fogalom jelenik meg számunkra, a képzet mint ennek a valóságnak a szubjektív reprezentánsa.
Gondolkodásunk (...) nem individuális, mint érzeteink és érzéseink, hanem univerzális. A gondolkodás csak azáltal kap individuális jelleget minden egyes emberben, hogy mindenki a saját individuális érzeteire és érzéseire vonatkoztatja. Az univerzális gondolkodás ilyen módon keletkező sajátos árnyalatai különböztetik meg egymástól az egyes embereket.
Az a tétel, hogy "nincs szín színt érzékelő szem nélkül" (...) nem jelentheti azt, hogy a szem hozza létre a színt, hanem csak azt, hogy egy a gondolkodás révén megismerhető eszmei összefüggés áll fenn.
Amikor az ember megfigyel egy tárgyat, a tárgy adott számára. Amikor viszont gondolkodik, akkor ő maga tevékenyen lép fel. A tárgyat mint objektumot, saját magát mint gondolkodó szubjektumot szemléli. Azért van tudata az objektumokról, mert gondolkodását a megfigyelésre irányítja. És azért van tudata önmagáról, mert gondolkodását saját magára irányítja. Az emberi tudatnak szükségképpen egyszersmind öntudatnak is kell lennie, mivel gondolkodó tudat. Mert amikor a gondolkodás a saját tevékenységére irányul, akkor objektumként a maga tulajdonképpeni mivolta, tehát a saját szubjektuma lesz a tárgya.
De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy csak a gondolkodás segítségével tudjuk magunkat "szubjektumként" meghatározni és az "objektumokkal" szembeállítani. Ezért nem szabad a gondolkodást soha pusztán szubjektív tevékenységnek tekintenünk. A gondolkodás túllép szubjektumon és objektumon. Ezt a két fogalmat ugyanúgy a gondolkodás hozza létre, mint az összes többit. Ha tehát mint gondolkodó szubjektumok egy fogalmat valamely tárgyra vonatkoztatunk, ezt a vonatkoztatást nem szabad pusztán szubjektívnek tekintenünk.
Senki sem képes megállapítani, mi számít még egyszerű szeszélynek, ártalmatlan különcségnek, és honnan kezdve lesz valami másokra is ártalmas dologgá? Egyáltalán van-e ilyen határ? Ha pedig azt mondjuk, hogy ez "személytől, kortól, embertől függ", azt is mondtuk: mindenkinél máshol van a határ. Más élőhelyen, más kultúrában, más korban elmosódnak a határok... Ezzel sok veszedelmet szabadítunk magunkra, és a célt: hogy világos határvonalat húzzunk a bolond és a normális, az ártalmatlan és az ártalmas, az eltűrhető és a már el nem tűrhető közé.
Könnyű akárkit csodálkozásba hozni... de már azt cselekedni, hogy az ember mindig értelmesen csodálkozzon, hogy a dolgot mindig csak filozófusi oldaláról vizsgálja, nem olyan könnyű.
Az éjszaka is csak a nap része. Így, ha a napfény oltalmat ad, oltalmat adhat a sötétség is. (...) Bíznia kellett benne. És ezt a bizalmat hívják Hitnek. Soha senki nem értheti meg a Hitet. A Hit pontosan az, amit most megtapasztalt: megmagyarázhatatlan merülés a sötét éjszakába. Csak azért létezhet, mert hitt benne. Ahogy a csodáknak sincs magyarázatuk, csak megtörténnek azok számára, akik hittek a csodákban.
Az az ember is, aki azt mondja, hogy nincs Isten, ellentmond egy fontos filozófiai alapelvnek. Ő mint véges értelemmel bíró személy tesz abszolút kijelentést a végtelen természetéről. Ez olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy mennyi az emberiség teljes tudása. Albert Einstein, a Nobel-díjas fizikus azt mondta, hogy az emberiség a teljes tudásnak kevesebb, mint egy százalékát képes felfogni. Ha a teljes tudásnak csupán egy százalékával rendelkezünk, nem lenne lehetséges Isten számára, hogy a maradék kilencvenkilenc százalékban létezzen?
Néhány évszázad óta a filozófia inkább arra törekszik elszántan, hogy semmibe vegye a hétköznapi tapasztalatot, mint arra, hogy ésszel hassa át.
A politikai gondolkodás egyik buktatója az absztrakció szelleme. E szellem már nincs tekintettel a konkrét helyzetekre (a földrajzi, vallási, gazdasági, történelmi vagy kulturális viszonyokra), és előnyben részesíti a tiszta (gyakran romantikus) spekulációt, a (csupán valamiféle filozófiai elefántcsonttoronyban létező) tiszta demokrácia alapján, amelynek az Ember (nagy kezdőbetűvel) a polgára, aki maga is nagyon tiszta, olyannyira tiszta, hogy még soha senki nem találkozott vele.
A természet részei vagyunk, ránk is ugyanazok a törvények érvényesek, amelyek a világegyetemet irányítják; s még ha nagy E-vel írjuk is a nevét, az ember akkor sem lesz képes szabadon döntéseket hozni, vagyis önállóan, függetlenül a létét meghatározó külső és belső erőktől. Ez olyan lenne, mintha egy üstökös maga döntené el, merre haladjon.
Semmibe venni a filozófiát azt jelenti, hogy igazán filozofálunk.
Ebben az univerzumban az egyetlen tényleges gyógyító tényező a szellem.
A repkény filozófiája: "Csakis kúszva juthatsz magasra!"
Facebook
Pinterest