Idézetek a fejlődésről
Az emberek nem vaktában várják a holnapot, hanem a tegnap tapasztalataival; mindenki így él.
Az mondják, nincs állandó, minden örökösen váltakozik, fejlődik. Vajon ez a mi világunkra is érvényes? (...) Ha igaz, hogy itt is van állandó vagy változó mozgás, akkor az idő elteltével meg lehetne határozni a megtett utat.
Gyakran egy vereség értékesebb, mint egy győzelem, mert segít annak felismerésében, hogyan kell fegyverzetünket vagy stratégiánkat megváltoztatni.
Én azt tapasztaltam, hogyha a hegyet előnytelen oldalon másszuk meg, az sem elveszett munka, mert mászás közben igen sokat tanulhatunk, olyat is, amit emberek, akik hibát nem követnek el, sohasem tudhatnak meg...
Egyre többet értek az életemből, mert egyre több belőle az, ami messze van, nagy ár az ingatag tanulságért.
A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára. Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek. És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek.
A fejlődés művészete azt jelenti, hogy meg tudjuk őrizni a rendet változás közben, és változni tudunk a rend körülményei között is.
Szükségünk van azokra a pillanatokra, amikor rádöbbenünk, valami nincs rendben velünk, valami hibádzik, nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk bűntelenek. A bűn pillanatai, a megbánás pillanatai, azok a pillanatok, amikor önbecsülésünk alábbhagy, amikor kínzóan elégedetlenek vagyunk magunkkal - mindez elengedhetetlen a fejlődésünkhöz.
Lassacskán nálunk lehetetlenné válik a lehető is.
Az igazi megbocsátás a valóságon alapul. Eltekint az egyetlen ego által összegyűjtött benyomások tanúságán, és az egyetemes igazság felé fordul. Valóságunknak alapigazsága, hogy mindannyian ártatlanok vagyunk, és Isten mindenkit maradéktalanul szeret. Nem mintha nem követtünk volna el számtalan hibát, és valószínűleg egy ideig még fogunk is. De az igazi megbocsátás különbséget tesz a szív legmélyebb vágyai és az ego felszínes késztetései között. Minden hiba az egótól ered, és része a tanulási folyamatnak, amelyen mindenkinek át kell mennie. A megbocsátás az érzékelés szelíd formája, amely látja az érettséget, a szív jóságát, a jellem teljességét, amelyet idővel mindenki el fog érni. A megbocsátás felismeri, mennyire helytelen elítélni valakit ebben a fejlődési folyamatban.
Mindenfajta bebörtönzés akadályozza a spirituális növekedést. Mit gondolsz, Buddha miért fordított hátat a világnak? Mahávira miért fordított hátat a világnak? Az igazat megvallva - ezt korábban senki nem mondta el - nem a világnak fordítottak hátat, hanem a családnak - hogyan is fordíthatnál hátat a világnak? Bárhol is vagy, a világ mindig ott van körülötted. Csak a családról mondhatsz le. A vallásos írások azonban - beleértve a keresztény írásokat is - folyamatosan hazugságokkal traktálják az embereket: a világtól való elfordulásról beszélnek. Ez teljesen elvonja a figyelmet arról a tényről, hogy ezek az emberek mind a családtól fordultak el, mert a család volt az a közeg számukra, ahol nem tudtak tovább növekedni.
Ha meg akarsz oldani egy problémát, akkor fölé kell emelkedned. Ugyanarról a síkról lehetetlen megoldani. És amint egy magasabb síkra érkezel, az alacsonyabb síkon lévő problémák egyszerűen maguktól megszűnnek.
Istent megtalálni annyi, mint tökéletesen természetessé válni.
Tévedéseink egyik fő oka, hogy későn szokjuk meg azt a felismerést, hogy felnőttek vagyunk.
A saját szebb és valódi arcunkért meg kell harcolni. Önmagunk fölfedezése a legnagyobb háborúsággal jár, s a legnagyobb áldozatot is követeli. És igazi társunk az, aki ebben segít.
Facebook
Pinterest