Idézetek a fejlődésről
Amikor számot vetettem azzal, hogy "soha", akkor kezdett pirkadni valami fény a látóhatáron... Amikor életemben először elfogadtam a sorsalakítás mágikus kulcsmondatát, hogy "Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd..." abban a pillanatban kipattantak az odáig keményen lezárt vágyrügyeim: egyszerre virágozni kezdett körülöttem minden.
Nem elég megpillantanod de felismerned kell hogy tovább tudj lépni.
A múlt olyan, mint egy törött tükör kirakósa: megvágod magad, ahogy megpróbálod a darabjait összeilleszteni. A tükörkép eltorzul, és te vele változol.
Ha a "boldognak lenni és boldognak maradni" illúzióját feladod, és elfogadod, hogy életed és kapcsolatod célja nem más, mint hogy az évek folyamán "teljes" emberré válj, akkor nagyjából realisztikus elképzelésed lesz mindarról, amit elvárhatsz. A konfliktusokat ekkor már nem fenyegetésnek tekinted a kapcsolatra nézve, hanem elfogadod, hogy hozzátartoznak; segíthetnek neked abban, hogy a teljesség felé vezető úton továbbhaladj.
A buddhistáknak van egy jó kis gyakorlatuk: hétvégenként egy füzetbe felírják, hogy a héten mi hozta ki őket a sodrukból. Mitől féltek, miért haragudtak, min háborodtak fel - csak röviden, emlékeztető szavakban. Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat, mi az, ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az, aminek már nincs jelentősége számukra. Azokat kihúzzák. Ilyenkor néha döbbenten látja az ember, hogy milyen marhaságokon izgatta fel magát. Olyasmiken, amiknek napok, hetek elmúltával már semmi jelentőségük sincs. Ilyenformán idővel kirajzolódnak az érzelmileg valóban fontos dolgok.
Nincs felesleges ismeret, nincs értelmetlen információ, nincs egyetlen lényegtelen pillanat sem! Az elmúlt ötven éved minden lépésére, minden egyes ezredmásodpercére szükséged volt, hogy eljuthass oda, ahol ma vagy.
A tanulás és a tudás igen fontos, de épp ilyen fontos a megszerzett tudás használata. Aki nem gyakorolja magát a gondolkodásban, nem mélyül el, annak a tudása mit sem ér. Az ilyen tudás semmilyen szellemi fejlődést, gyarapodást nem jelent, semmilyen segítséget nem nyújt a valóság igazi természetének megismeréséhez.
Ha meg akarod változtatni a világot, először próbálj valamit jobbá tenni, megváltoztatni magadon. Ez segít megváltoztatni a családodat, a barátaidat, aztán így kell folytatni egyre nagyobb és nagyobb körben. Minden, amit teszünk, hatással lesz valamire és valakire.
Vajon mihez kezdünk, ha - mint Jób történetében is olvashatjuk - egyik pillanatról a másikra darabokra hullik az életünk? (...) Több választásunk is lehet. Megpróbálhatjuk ugyanazt az életet élni, mint korábban, de ez lehetetlen. Újraélni semmit sem lehet, mert az a legjobb esetben is csak gyenge utánzata lesz az eredetinek. Megőrülhetünk, vagy eldobhatjuk magunktól az életet. Megkeseredhetünk, és életünk végéig bizalom, remény és törődés nélkül élhetünk. De fennáll az a lehetőség is, hogy tapasztalatainkból okulva továbbfejlődjünk, és újrakezdjünk mindent, tiszta lappal, új ismeretekkel, friss reményekkel és lehetőségekkel.
Az ember mindig képes a fejlődésre, a változásra. Aki ebben nem hisz, nem is él igazán. A világot mindennap új, személyes módon kellene megtapasztalnunk. A házad előtt álló fa ma nem olyan, mint tegnap volt. Figyeld csak meg jól! Férjed, feleséged, gyermeked, édesanyád, édesapád nap mint nap változnak, figyeld őket. Szüntelenül változik minden, téged is beleértve.
A kritika értelmes és fontos visszajelzés, amely előrevihet bennünket. De csak akkor, ha úgy adják elő, hogy be tudjuk fogadni, és meg tudjuk emészteni. Az építő kritika mindig a teljesítményre vagy az eredményre irányul.
Alázat nélkül lehetetlen a tökéletesedés. "Minek nekem a tökéletesedés, ha így is jó vagyok?"
Az életben el kell tévedni ahhoz, hogy az ember önmagára eszmélhessen. Tehát áldottak lehetnek a tévutak is, ha nem körbe visznek, meddő keringésbe.
Három féle ember van a világon: azok, akik a maguk urai, azok, akik másoknak dolgoznak, és azok, akik egyszerűen kikerülik a munkát. Akik a maguk urai... azok a mindentudók, mert uralják a sorsot. Ők azok, akik városokat, országokat, nemzeteket képesek felépíteni. Ők azok, akik a világot olyanná teszik, amilyennek lennie kell.
Ha csak annyi lenne a dolgod az életben, hogy minden döntés előtt felhívsz valakit megkérdezni, melyik legyen, a jobb vagy a bal, és erre határozott válasz is kapnál, mi lenne veled? Buta, irányítható robot lennél, aki mindig azt teszi, amit mondanak neki, nem lenne szükség a szívedre, sem az agyadra, csak az egódra, aki végrehajtja a parancsot. Gép lennél, semmi más. De nem az vagy, dolgod a fejlődés, fejlődés a szeretetben, hogy végigjárd saját utad. Ehhez pedig kell a szíved és kell az agyad is. Hogy érezz és gondolkodj...
Facebook
Pinterest