Idézetek az emlékezésről
A múlt sem tűnt el nyomtalanul. Átéltük azokat a pillanatokat, úgyhogy a részünkké váltak. Az alkotóelemeink.
Egy illat varázsa abban rejlik, hogy visszavisz bennünket valamihez, amire emlékszünk. Az életünk egy korábbi időszakához, amely olyan fontos számunkra, hogy egy szempillantás alatt, mintegy varázsütésre ott termünk.
Az évek végtelennek tűnnek, amíg ott állunk a forgatag közepén, és bizonytalanul tapogatózunk tovább az ismeretlen jövő felé, de ha visszatekintünk a múltra, az az érzésünk, hogy az idő viharos sebességgel robogott el.
Előre nézve élni, ez szükségszerűen együtt jár bizonyos fokú határozatlansággal, a tekintet ide-oda villan, hiszen enélkül könnyen szem elől téveszthetjük a fontos esélyeket és lehetőségeket. Így hát jobbra nézünk és balra nézünk, és amikor dönteni kell, improvizálunk. A visszatekintés nem ilyen. Amikor visszanézünk, a tekintetünk nem kalandozik el. Az emlékek fel-alá csúszkálnak az életút mentén, úgy, ahogy történtek.
A múlt eseményei nem lehetnek fontosabbak, mint az a felelősség, hogy kezelnünk kell a régi tettek következményeit a jelenünkben. A gyógyulás nem abban rejlik, hogy folyton újraéljük a múltunkat, hanem abban, hogy felismerjük a hatását. Annál több erőt ad, minél pontosabban meg tudjuk érteni, milyen szerepe volt a jelenünk formálásában.
Vannak helyek, ahol a varázserejű múlt hosszú ujjai akár több száz kilométernyi kihalt vidéken is átnyúlnak, és tűzforró harapófogójukba szorítják a nyílt sebként vérző szívet.
Az ember szüntelenül keresi a múltjába vezető szálakat, és úgy követi őket, mintha a labirintusból kivezető út titka az emlékeiben gyökerezne. A már megélt események talán egyszerűbbnek, ennélfogva megbecsülendőnek látszanak, mert az eltelt idővel kimosódott belőlük az élet minden zűrzavara.
Az agy adatlehívó rendszere elképesztően hatékony, kivéve, ha arra próbálunk visszaemlékezni, hogy hová tettük a slusszkulcsunkat.
Egy múltról szóló mozifilm sem azonos a múlttal.
Miért nem képes az ember megfeledkezni azokról, akiket már soha többé nem láthat viszont?
Elvehetik tőlünk az otthonunkat, az értékeinket. A családunkat. Az életünket. Elűzhetnek bennünket, ahogy eddig még sosem sikerült. Megalázhatnak, megfoszthatnak emberi mivoltunktól. De a gondolatainkat nem vehetik el. A tehetségünket nem vehetik el. Nem vehetik el a tudásunkat, az emlékeinket, az elménket.
Az intelligencia az emlékezés és a felejtés okos keverékét kívánja meg.
A felejtés egy jel, hogy a jelenben kell élned.
A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
A színész életében a szerep, amit játszik, estéről-estére elillan. Ezért nagy dolog, ha maradt róla egy fénykép vagy egy videófelvétel, egy tárgy.
Facebook
Pinterest