Matt Ridley

Az intelligencia az emlékezés és a felejtés okos keverékét kívánja meg.

A tudomány üzemanyaga a tudatlanság. A tudomány olyan, mint egy éhes olvasztókemence, amelyet a minket körülvevő tudatlanság erdejéből származó fahasábokkal kell táplálni. Az irtás során a tisztás - amelyet tudásnak nevezünk - egyre kiterjedtebb lesz, kerülete növekszik, így bővül az ismeretlennel való határának nagysága is.

Minden isten és babona az emberi elmében gyökerezik.

A legtöbb fejlődés fokozatos, ezért nem kerül be a hírekbe, a rossz dolgok viszont általában hirtelen jönnek. Az autóbalesetek bekerülnek a médiába - a gyermekhalandóság csökkenése viszont már nem.

A sikeres dolgok többnyire nem szándékosak; a sikertelenek általában azok.

A szervezett bűnözés és a kormány több mint unokatestvérek; közös gyökerekből erednek. A kormány maffiaként kezdte, ami az erőszak monopolizálásával védelmet nyújtott a külső támadásokkal szemben, és ezért cserébe díjat (adót) szedett. Szinte minden kormány így kezdte, és napjaink maffiái a védelmi pénz szedésével mind efelé tartanak.

Az élet nem zérusösszegű játék - azaz nincs szükség minden egyes nyertes mellé egy vesztesre.

Az emberlapvető erényét nem az állatvilágbeli párhuzamok bizonyítják, hanem éppen az, hogy nincsenek meggyőző állati párhuzamok. Nem az ember nagyon is gyakori bűnei szorulnak magyarázatra, hanem eseti erényei.

Az emberi társadalmaknak az a hajlama, hogy egymással versengő csoportokra hasadjanak, túlságosan is fogékonnyá tette tudatunkat előítéletek átvételére, népirtó háborúk viselésére. És bár fejünkben van annak képessége, hogy működő társadalmat hozzunk létre, ezt a képességet nyilvánvalóan nem használjuk helyesen.

A személyiség nagyjából annyira öröklődik, mint a testsúly.

A birodalmak, és valójában a kormányok általános jellemzője, hogy kezdetben a jó dolgok érvényesülnek bennük, aztán minél tovább maradnak fenn, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak.

Az elővigyázatosság elve - a biztonságra való törekvés a kockáztatás helyett - önmagát sújtja: egy kockázatos világban nem nyújt biztonságot az egy helyben toporgás.

Az ember vágyakozásra és nem a meglévő dolgok megbecsülésére van programozva.

Tehetősként (...) mégiscsak jobb akár boldogtalannak is lenni, mint szegényen.