Idézetek az elfogadásról
Önmagunk elfogadása annyit jelent, hogy ha nem is szereted a külsődet, attól még nem utálod magadat.
Az emberek akkor követnek el több hibát, ha gyűlölik magukat. Mivel eleve haragszanak magukra, meg akarják büntetni magukat. Ennek pedig egyik legjobb módja, ha újra valami rosszat tesznek.
Szeretteink elutasító magatartásával megbékélni határozottan nehéz feladat. Rengeteg gyakorlást igényel, hogy megbirkózzunk vele. De ha sikerül, sokkal erősebb leszel.
Irányításmániás vagyok, aki feladja az irányítást.
Engem nem érdekel, hogy meleg-e. Az érdekel, hogy szeretik-e. Az érdekel, hogy boldog-e. És téged is ez kellene, hogy érdekeljen! Mégis mi bajod van, hogy nem ezzel törődsz?
Nem kell elfogadnunk egymás hitét...de el kell fogadnunk, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amiben hinni szeretne.
Ha a legértékesebb elvesztése ily könnyen pótolható mással, úgy a határozottságod az önfegyelmed talán nem is olyan nagyon csodálatra méltó.
Tanultam egy új közmondást: ne várj körtét a tölgyfától. Az élet számtalan helyzetet hordoz magában, és néha-néha belecseppenünk. Ilyenkor vagy elfogadjuk olyannak, amilyen, vagy várjuk a körtét, a sült galambot.
Ha nem vagyok elfogadó másokkal, magammal sem vagyok az.
Aki vállalja a közönség előtti szereplést, annak vállalnia kell a tapsot meg a füttyöt is. Nincs apelláta. A közönség kegyetlen is, azt ki kell szolgálni.
Mindig a jót kell keresni egy emberi lényben, akármilyen is.
Meggyőződésem, hogy a pozitív változás kulcsa mindannyiunk életében a felelősség vállalása, önmagunk elfogadása és feltétel nélküli szeretete.
Cigánynak, zsidónak, törvénytelen gyereknek, parasztnak, bevándorlónak stb. lenni nem érdem. Az azonban már érdem, ha valaki nyíltan vállalja egy olyan tulajdonságát, amit a többség - előítéletből - szégyennek, takargatnivalónak tart, amit becsmérelnek és megbélyegeznek. Erre a nyílt vállalásra igenis lehet büszkének lenni. Szembeszállni azzal a bizonyos "de" szócskával, amely éppen jóindulatában tud oly bántó lenni, például: "szegény, de becsületes", "cigány, de munkaszerető" (...). Persze, aki ezt a "de"-t kimondja (és mindnyájan mondunk egymásra ilyeneket!), az nem feltétlenül gondolkodik előítéletesen; de mindenesetre úgy érzi, hogy a megbélyegző címke kimondása után rögtön illik odatennie ellensúlyként valami pozitívumot.
Amíg kisebbségek vannak, a többségnek mindig lesz baja velük. Ezen nem lehet segíteni, csak enyhíteni.
Ha az emberek azt látták, hogy barátságos, akkor hallgatását nem találták olyan udvariatlannak, vagy ijesztőnek. Azt hitték, hogy csak visszahúzódó, vagy magányos típus, és általában békén hagyták.
Facebook
Pinterest