Idézetek az elfogadásról
Érdekes: képtelenség az egyedüllétre, képtelenség arra, hogy ne legyünk egyedül. Mindkettőbe belenyugszunk. Ez mindkettőnek használ.
Minden szörnyűbb, mint hittem akkor, fiatalon, de, hálistennek, egyre csökken az undorom, egyre jobban bírom az évek förtelmeit, és az idő és a közöny már fertőtlenít.
Ha valaki végigtapasztalja, végigéli az életet, akkor teljes mértékben elfogadja.
Rendes körülmények között mindnyájan tudjuk, vagy legalább érezzük, hogy nincs olyan szerelem, melyet ne lehetne még tökéletesebbé tenni. Mégis belenyugszunk, több vagy kevesebb béketűréssel, hogy a mi szerelmünk maradjon középszerű.
Türelmesnek lenni annyit jelent, hogy minden tőled telhetőt megteszel, és hiszel abban, hogy amikor eljön az ideje, oda kerülsz, ahol a helyed. Megteszel érte mindent, de tudod, hogy mikor kell elengedned a vágyadat. Nincsenek elvárásaid, elfogadod azt, ami jön, mert tudod, hogy mindig azt kapod, amire szükséged van, amit meg kell tapasztalnod, ami épít.
A továbblépés és a felejtés nem ugyanaz.
Ha valaki más, mint én, és ez zavar vagy megijeszt, akkor könnyen rámondhatom, hogy őrült, rossz vagy beteg. Ezzel a három kategóriával választjuk el magunkat azoktól, akik mások. Észre sem vesszük, hogy mi is mások vagyunk.
Az otthon ott van, ahol nem kell a szabadságommal fizetnem azért, hogy eltűrjenek.
Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy.
Az egyik legracionálisabb hozzáállás az élethez az, hogy elfogadjuk mindazt, ami adott, és nem vesztegetünk időt arra, hogy másképp is lehetne.
Nem kell mindig erősnek lenned. (...) A tökéletlenség felvállalása barátságokat szül, a barátságokból pedig erőt meríthetsz.
A válságot tűrni kell: időt kell adni, hogy a lélek, aki lassú, megértse magát. Oda kell húzni magunkhoz a bajt, gyere, a tiéd vagyok. Nem leszek öngyilkos, elfogadom magam. És téged is. Ekkor a bú gyakorta elillan. Az ördög nem szereti, ha szeretik. Te pedig továbbléphetsz. Egy szinttel feljebb, ahol kis idő után vár rád - egy újabb élet-válság.
A sorscsapások felett nincs hatalmunk. Muszáj elviselnünk, ami történt, bármilyen nehéz. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem gyűlöljük meg az életet, különösen nem a mások boldogságát azért, mert a miénk elveszett.
Nem, nem vagyunk rendben. Kell valami... jó. Kell valami, amit helyesnek érzek. Nem vagyok letörve, nincs összetörve a szívem, nem gyászolok. Nem halt meg. Csak odakint van. Odakint éli az álmait, és tudom... tudom, hogy boldog, és ezért büszke vagyok rá. De van ez az érzés, ami miatt nem lesz teljesen igazságos, vagy jó. Ő éli az életét, napról napra, boldogan, nélkülem. De minden reggel felkelek, és itt ez az űr, ez az érzés... Lehet, hogy az én álmaimnak vége. Lehet, hogy én már megéltem az álmom, és most vége. És most valahol máshol van, én pedig elengedtem, és... jó, hogy ezt tettem.
Mindenki kiborul, ha nem az van, mit tervezett, Akkor jön rá, mije volt, mikor már minden elveszett. Köss békét magaddal, ideje, hogy megtedd, Mert amit eddig csináltál, abból semmi jó nem lett.
Facebook
Pinterest