Idézetek az elfogadásról
Van abban valami vigasztaló, ha az embert indokoltan korholják - de csak módjával, és nem állandóan.
Jól tudom, hogy ez a szó: aljas, nem jelent egyebet, mint hogy az illető másképp gondolkodik, mint mi.
Mert hogy' szálljon, Bár kalitja már kinyitva, Rab madár is, szegett szárnyon?
Ez az élet. A rosszat ugyanúgy elfogadod, ahogy a jót. Talpra állsz a rosszban, együtt élsz vele. A rossz dolgok tanítanak meg arra, hogy milyen jó is valójában a jó. Ne hagyd, hogy a rossz elültesse a fejedben a gondolatot, hogy jó nincs is a világon. Mert van, méghozzá nem is kevés.
Azért szeretjük a másikat, mert a másik is szereti magát. Az tud boldogan élni a másikkal, aki saját magával is képes boldogan élni. Tudom, érzem, hogy hangzik mindez, de ezt nem könnyű elérni, ez korántsem annyira magától értetődő állapot, mint amennyire közhelyesen hangzik.
Ami volt, elmúlt, meg nem változtatható még akkor sem, ha nekem nem tetszik a történet.
Úgy kell kijutni a labirintusból, hogy úgy teszünk, mintha nem létezne, építünk egy kis önálló világot a végtelen útvesztő egyik félreeső sarkában, és azt játsszuk, hogy nem tévedtünk el, hanem otthon vagyunk.
Egy szülő nem adhat nagyobb ajándékot a gyerekének, mint hogy büszke rá!
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat?
Nem, nem "a" tökéletes férjre van szüksége. Csak valakire, aki számára tökéletes.
Szerencsések azok, akik tudják, hogy a szenvedés nem mennyei dicsőség.
Egy nap kéz a kézben fogunk sétálni, erőt merítve a különbségeinkből, és nem megpróbálva lealacsonyítani a másokat.
Mindenki tudja, hogy fáj felnőni, de mindenki felnő.
Találtam valamit, valamit tudok már régóta: azoknak fáj a legjobban, akik nem beszélnek róla. Hát nem beszélnek róla, és eltelik pár óra, és megszállott vigyorral néznek egy újabb buktatóra.
Láttam sok igazságtalanságot, és azt vettem észre, a legtöbb ellen tehetetlen az ember, így nem foglalkoztam vele különösképpen. Inkább megbocsátottam a bosszú helyett.
Facebook
Pinterest