Idézetek az életről
Sohase feledd, hogy kívánj magadnak valamit. Ebbe sohase szabad belefáradni. Beteljesedés, azt hiszem, nem létezik, de vannak olyan vágyak, melyek hosszú ideig, egész életen át eltartanak, úgyhogy a beteljesülést az ember nem is tudná kivárni.
Az életben épp az az érdekes, hogy egy-egy álmot valóra lehet váltani.
Mivel sosem tudjuk, mikor halunk meg, kimeríthetetlen kútként kell gondolnunk az életre.
Hogy hogyan és milyen tempóban habzsoljuk az életet, szinte mindig az életkorunk határozza meg. Ebben a versenyben már gyermekkorunktól rész veszünk, és soha nem állunk meg. Mintha minél előbb a végire szeretnénk érni. Ahogy érettebbek leszünk, alkalmanként lassítunk, hogy körülnézzünk és élvezzünk bizonyos pillanatokat. Ez a felnőtté válás biztos jele. Idős korunkban, amikor a tempó lelassul és a verseny a vége felé közeledik, időnk legnagyobb részét emlékezéssel töltjük, és elcsodálkozunk azon, hogy vajon hová is rohantunk annyira.
Michelangelo szerint akkor tudjuk eldönteni egy szoborról, hogy melyek a nélkülözhetetlen részei, ha ledobjuk egy hegyről. A felesleges részek úgyis letörnek róla. Néha az élet is pont ilyen, letaszít minket a hegyről. Amikor leérünk az aljára, csak a fontos dolgok maradnak velünk, és tisztán látunk, amikor kitartunk amellett, amit tudunk.
Megtanulta, hogy semminek a végső értelmét nem ismerheti meg az ember, s a szépség oly titokzatos, mint maga az élet. Megtanulta azt is, hogy a szépség fonalai mindenütt összefonódnak az élet fonalaival, s tudta, hogy ő maga is parányi részecskéje csak annak a kibogozhatatlan szövevénynek, melyet napsugárból, csillagporból és csodából szőttek.
Az élet olyan, mint egy utazás; ha tudja, hová akar menni, akkor nagy valószínűséggel oda is fog megérkezni.
Mit adtak a könyvek? Tapasztalást. De semmiféle tapasztalás nem segített. Most, az élet utolsó idejének alkonyatában, csaknem ellenségesen bámulta a könyveket, melyek mindig csak a részletekre feleltek. Az egészre nem tudott felelni senki.
Nincsenek előszobáim, hátsóhelyiségeim... a mindenség középpontjában lakom. Egyetlen pontnyi szoba, egyetlen pontnyi csoda az életem.
Apró, parányi életed hatalmas, óriási: a sírásó minden lendületednek külön fogja megásni a sírt, hogy moccanni se tudj. Aludj el mindörökre! Ne fészkelődj a föld alatt izzó fényért pörölve!
Az ember elkövet valamit, akkor is, ha nincs haszna, sem öröme belőle. Ha visszanézel az életre, észreveszed, hogy sok mindent megtettél, éppen csak, mert módod volt megtenni.
Az élet, szépem, olyan, mint a kottaolvasás. Vagy érted, vagy nem. És ha érted is, még nem biztos, hogy kicsalogathatod a hangszeredből azokat a hangokat. De amikor mégis muzsikát varázsolsz elő a kottából, kiderülhet, hogy hallástalanok hemzsegnek körülötted.
Nincsenek céljaim, hogy ez vagy az legyek. Vagyok, aki vagyok, lényeg, hogy létezem. ÉLETCÉLOM MAGA AZ ÉLET!
Távoli, meleg fény csillant meg Danby őrnagy szemében. - Nagyon jó lenne úgy élni, mint a növények - ismerte el vágyakozva. - Tetves ügy - válaszolta Yossarian. - Egyáltalán nem. Nagyon kellemes lehet az, ha az ember mentes ezektől a kétségektől és kényszerektől - erősködött Danby őrnagy. - Azt hiszem, szeretnék úgy élni, mint a növények, mert akkor nem kellene állandóan fontos dolgokban döntenem. - Milyen növény lenne legszívesebben, Danby? - Uborka vagy karalábé. - Milyen uborka? Jó uborka vagy rossz uborka? - Jó uborka, hát persze. - Akkor uborkaléte teljében leszednék és felszeletelnék salátának. Danby őrnagy arca megnyúlt. - Akkor valami hitványabb uborka. - Akkor pedig megrohasztanák, és a jó uborkák termesztéséhez használnák fel trágyának. - Akkor azt hiszem, nem akarok úgy élni, mint a növények - mondta Danby őrnagy a bánatos beismerés kis mosolyával.
Az élet teljes érzése a halál tudatának pillanatában kezdődik. Minden egyéb addig csak eszközöcske, tehetetlen játék.
Facebook
Pinterest