Idézetek az életről
A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik. A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy a maga és mások rovására, rejtek-utakon él. Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar.
Álmodozz, mintha örökké élnél; élj, mintha ma meghalnál.
Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket - a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.
Mert az ember - ezt egyre jobban hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket. A végleges felnőtteket, akik nem hisznek már semmiféle csodában, gyanakvással szemlélem, s ez a gyanakvás és idegenkedés erősödik a tapasztalatokkal és az évekkel.
A gyerekkorod felét azzal töltöd, hogy azt kívánod, bárcsak felnőtt lennél, aztán amikor felnőtt leszel, a fél életedben azt kívánod majd, bárcsak gyerek lehetnél újra. Úgyhogy ne sokat rágódj azon, hogy mi a helyes a te korodban, és mi nem! Csak tedd, amit jónak látsz!
Az élet egy hagyma, amit könnyezve kell meghámozni.
Az élet olyan leckék sorozata, amelyeket át kell élnünk, hogy megérthessük őket.
S úgy van; de ott a tenger, halj bele, Ha már meguntad látni a napot, Vagy élj, s mozogj, hogy életet ne únj
Mi haszna, ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem érezted és élted azt? Inkább azon vagyok, hogy egyétek meg a pudingot, semmint hogy spekuláljatok rajta.
Nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért.
Az élet hosszúsága vagy rövidsége egyedül attól függ, hogyan éljük.
Micsoda ez a világ? És miért kapunk annyira rajta? A benne való életnek kezdete nyomorúság, a közepe nyughatatlanság, a vége fájdalom és szomorúság.
Egy ember annyiszor mondja el a történeteit, hogy eggyé válik velük. Azok túlélik őt, s így ő maga is halhatatlan lesz.
Minden ember meghal, de nem minden ember él igazán.
Mire megtanulsz énekelni, dalod már rég nem arról szól.
Facebook
Pinterest