Idézetek az életről
Az élet nem egy zárt álomvilág, hanem egy olyan út, amelyet mindnyájunknak végig kell járnunk.
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Tintával rajzolni olyan volt, mint maga az élet: egyetlen rossz mozdulat az egészet tönkretette.
Fenébe is, az életet mindig megfojtja az a rengeteg mi van, ha.
Az ember örökké okot keres, holott minden csak következmény. Következménye annak, hogy él.
Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kinek a lelke élettől vidám,
Kiből kicsordul minden szeretet
És himnuszt zeng az élet hajnalán.
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt
Az élet sínjén győztesen robog,
Minden szikláról virágot fakaszt?
Csak az tud élni: aki mosolyog...
A halálraítélt egy órával a kivégzése előtt mindig azt mondja vagy gondolja, hogy ha valahol egy magas sziklatetőn kellene élnie, olyan kicsi helyen, hogy éppen csak meg tud állni, és körös-körül szakadék van, tenger, örök sötétség, magányosság, örökös vihar; ha ott, azon az arasznyi helyen kellene állva töltenie egy életet, ezer évet, egész örökkévalóságot, még az is jobb, mint meghalni most mindjárt. Csak élni... élni... élni... Akárhogyan is, de élni!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Az egyetlen élet, amit élni érdemes, az, amelyben nem állítunk magunk elé határokat. Ki kell tárni az ablakokat, és kidobni rajta minden gátat, tétovázást.
E földön minden mulandó
szertefoszlik mint a hab
minden percünk nagy kalandor
drágán adja amit ad
hiúságok hiúsága
életnek halál az ára
mit számít hogy mi a cél
úgyis csúfos véget ér.
Annyiszor állunk meg, mi emberek, kétségekkel telve az élet útjain, s nem tudjuk eldönteni, hogy vajon amit tettünk vagy elszenvedtünk, valóban megtörtént-e, vagy (...) álom volt az egész.
A ma embere vagy tudattalanul, vagy kényszerből hoz áldozatokat, ha a sors - vagy nevezzük bárhogyan ezt az instanciát - bekopog hozzá. Ha úgy teszünk, mintha nem hallanánk a kopogtatását, még erősebben kopog, és ha még ennek ellenére is közönyösek maradunk, ránk töri az ajtót. Az élet olyan, mint egy iskola: arra is lehetőségünk van, hogy önként tanuljunk és arra is, hogy rákényszerítsenek bennünket. Bár az előbbi jóval könnyebb és több sikerrel is kecsegtet, a többség sajnos az utóbbit választja. Aki a törvények segítségével megtanul megfelelni a sorsnak és kihívásainak is, és az őselvek ismeretében megfejti az előtte álló feladatokat, azt a sors nem fogja sorscsapásokkal tanulásra kényszeríteni. Bár az utóbbi esetet sokan büntetésként értelmezik, egyszerűen csak az áll mögötte, hogy ellenálltunk az előttünk álló feladatoknak
Önként is megadhatjuk az életnek, amire szüksége van, de ki is erőszakolhatja belőlünk. Mi döntjük el, melyik utat választjuk.
Megszabadulni a személyiségünktől, ami az akaratunkat, törekvéseinket jelenti... élni törekvések nélkül, mintegy tudatos álomban... azt hiszem, ez csodálatos. Ez a mi életen túli életünk... a halhatatlanságunk.
David Herbert Richards Lawrence
Úgy érezte, az élet csak árnyék, a nappal fehér árnyék, az éjszaka, a halál, a csönd, a tétlenség... ez az igazi lét. Élni, erősködni, akarni... ez a nemlét. A legfőbb jó feloldódni a sötétségben, és a nagy lénnyel azonosulva lebegni benne
David Herbert Richards Lawrence
Ha az ember képes tiszta fejjel, szívvel, lélekkel gondolkodni, be kell látnia: halálának időpontja percre pontosan akkor fog elérkezni, amikor annak eljött az ideje. Sem előbb, sem később. Ennek tükrében pedig vajmi kevés jelentősége van annak, hogy Izraelben vagy Svájcban él-e. Annak azonban annál több, hogy a maradék időt - legyen az egy perc vagy egy évszázad - mivel tölti el.
Facebook
Pinterest