Idézetek az életről
A létezés szikrázik a haláltól. Ő ad feszültséget az életünknek, nélküle széthullanánk.
Könnyű a sok szívbéli nyomorúságról olvasni és azt képzelni, hogy az ember mindezt hősiesen elviseli, de ha magunknak kell átélni, az már nem olyan kellemes.
Vagy, aki vagy, egyetlen a többi között, tehetséges vagy tunya, messzire látó vagy bandzsi, egy ember, aki több kényelmetlenséget túlélt, dolgozott mindenfélét, sok embert elvesztett, még egészségesnek hiszi magát, nem él száműzetésben, és megvan a királysága. Övé az, ami megtörtént vele, búcsúdélután. Talán elszökik a boldogság, talán jön valami baleset, de minden hely kiváló, ha rácsodálkozom. Már csak az lep meg, hogy az élet milyen rövid volt.
Csak a testünk öreg. A lelkünk időtlen. A szellem csak annyiban mutatja meg korát, hogy egyre több tapasztalatot halmoz fel. A test pedig, szegény, elkopik mellőle. Ez az élet nagy fricskája.
Egy rugalmatlan, de akár még hajlékony szellem számára is az öröklét előbb vagy utóbb reménytelenül érthetetlen és értéktelen alakzatok és formák bolondokházának tűnik, ahol büntetését kell letöltenie.
Az életre sincs elég idő, életünket idő nélkül éljük, hideg terek fagyott falainak négyszögében, ahol szerelmeinket is elfelejtjük. Könnyű lenni, létezni, de élni nehéz.
A könyvek fejezetekre tagolódnak, hogy jól elkülönüljenek egymástól az időszakok, hogy jelezzék, az idő múlik, a helyzet változik, sőt, az egyes részeknek olykor még ígéretes címük is van, mint a festményeknek. Csakhogy az életben semmi sincs, se cím, se felirat, se jelzőtábla, semmi nem figyelmeztet rá, hogy vigyázat, veszély, gyakori földomlás vagy közelgő csalódás. Az életben egyedül vagyunk a jelmezünkkel, és nem számít, ha már egészen elrongyolódott.
Az élet érdekel minden megnyilvánulásában, esztelen pocsékolásában, veszedelmes szépségében, gazdagságában, (...) mindazzal a miérttel és hogyannal, amit mindez szükségképpen magával hoz.
Örök élet kéne a halál jogával. Most "arasznyi" életem van, a halál kényszerével.
Azokon az utakon gondolkodom, amelyeket életünk során végigjárunk. Miközben a válaszokat keressük, gyakran ösztönösen arrafelé indulunk, ahol több a fény. Pedig néha nem ártana a sötétben keresgélnünk.
Csöndben érik a csira a föld alatt; halk a termékeny éj; a fű növése lassú: ez az élet!
Ne várd az idődet a föld is neked forog Halálodnak előre Életednek hátra Élsz ez a dolgod
El kell indulnod önmagad felé -, hogy kialakítsd a saját életed. Vidd magaddal a szüleidtől, nagyszüleidtől és tanáraidtól szerzett bölcsességeket. De ne feledd, hogy az ő bölcsességük nem feltétlenül a te igazságod.
Ne hazudj. Ne halj meg. Élj benne. Ez a nagy pillanat. Vigyázz.
A véletlen olyan, mint a talányos kockajátékok (...). Bizonytalan és kikerülhetetlen játék ez, amit születésünk pillanatától mindannyian játszunk. Annyiszor vetünk kockát, ahányszor csak levegőt veszünk, s még csak nem is sejtjük, hogy sorsunk vajon kívánságaink, aggodalmaink, ábrándjaink vagy vágyálmaink szerint alakul-e majd. És ezt a félelmeinket elfeledtető, szélhámos és rendkívüli játékot játsszuk nap mint nap. Újra és újra elgurítjuk a kockát, de hiába erőlködünk, hogy jó számokat dobjunk, ez csak annyit ér, mint a halálon keseregni: a sors csapdáit úgysem kerülhetjük el.
Facebook
Pinterest