Idézetek az életről
Jobb szeretem nem tudni, melyik perc az utolsó. Halandó életünk minden egyes nyomorult pillanata ettől válik oly értékessé.
A lemondás az az ajtó, amelyen mindenkinek át kell lépnie, hogy megtalálhassa a szenvedélyt. Lemondás nélkül a szenvedély középpontjában az ember élvezetek és izgalmak utáni sóvárgása áll. Lemondással azonban a szenvedély egyenesen magára az életre irányul - spirituális értelemben a szenvedély: hagyni, hogy az élet folyójának örökkévaló és soha véget nem érő áradata magával ragadjon.
Ugyanolyan természetiek vagytok, mint egy állat, és ugyanannyira "ráhangoltak" is vagytok a Föld mély ritmusaira - azokra, melyeket tudatosan észleltek, és azokra is, melyeket testtudatotok észlel, de a "hivatalos elme" leárnyékol.
Akinek a tenger fenekén kell élni, az ne szökjön fel a felszínre, hogy levegőt vegyen, lássa a napot, mert annál nehezebb lesz visszatérni.
Az emberfélének két élete van. Az egyikben mindig álmodik, a másikban pedig eltemeti, amit álmodott.
Az ön élete olyan, akár a sivatag! (...) Ön is olyan, mint azok a lények, amelyek szomjúságukban perzselő homokkal tömik tele szájukat, nem is sejtve, hogy karnyújtásnyira tőlük ott buzog az életet adó friss forrás.
Maga kezdettől fogva rokonszenves volt nekem, nemcsak azért, mert ellenségeim ellenségei a barátaim, hanem mert ugyanazzal az ellenszegüléssel indult neki az életnek, mint én tíz-tizenöt évvel ezelőtt. "Sokat állj ellen, és keveset engedelmeskedj."
Akik végigmenekülik és végigrettegik az életüket, mert nem akarják megoldani a problémákat, azok vissza fogják ezt kapni, még súlyosabban. Senki nem fogja megúszni. Mindannyian megkapjuk. Akkor nem jobb kimondani, még ha fáj is? És addig megváltoztatni, amíg a gondolkodás szikrája bennünk van? Mert lehet megkeseredve élni. Kétségtelen.
A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez és próbálja megérteni, feldolgozni. Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgysem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt. A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének. A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba. Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene?! Hiszen az élet soha nem néz hátra. Csak halad előre... Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg bennünket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben kik vagyunk.
Próbálom elhessegetni a soha meg nem valósuló álmokról szőtt gondolataimat, mert az értelmetlen vágyakozás nem szül mást, csupán fájdalmat. Minden nem jöhet össze az életben. Döntéseink nem csupán azzal járnak, hogy elérünk valamit, hanem azzal is, hogy más dolgokról lemondunk. Azt mondják, nem szabad azon bánkódni, ha valamit elveszítünk, mert a veszteséggel egy időben születik valami új, valami nagyszerű. Ez fordítva is igaz. Ha valami jó dolog történik velünk és megvalósítjuk az álmunkat, a másikat közben elveszítjük. S a mi döntésünktől függ, melyiket akarjuk megtartani és melyiket hagyjuk elveszni. Különben is van, ami éppen attól szép, hogy soha nem lehet a miénk.
Azt hittem, a szerelem olyan tavaszi nyugtalanság. Só, paprika az élethez. Pedig a szerelem maga az élet.
Egy dolog egy kézikönyv és más a valódi élet.
Senki sem tökéletes. Mindenkinek, aki valaha szeretett valakit, túl kell tennie magát bizonyos dolgokon. Túlléphetsz ezeken, mert nincs más választásod. Nem léphetsz le.
Sok minden megváltozik, igen. De az ember mindig ugyanaz marad. A világ rabszolgája. A saját világáé. A vágyaié.
Mindenki érez kapcsolódási pontokat az élet természetes megszakításaiban. Halálok, kizökkenések, véletlen szünetek, nagy események között.
Ha túl konzervatívvá válsz, felkészületlen leszel a meglepetésekkel szemben.
Facebook
Pinterest