Idézetek az életről
A vágyak és a ragaszkodás előre húznak. A félelmek, ellenállás és elkerülés pedig visszahúznak.
Az élet reménytelen utazás, folyton menetben vagyunk, mialatt sejtelmünk sincs, hová fogunk megérkezni.
Aki elment, nem jön vissza és nem mehetünk utána. Az élet megy tovább.
Holnap minden véget érhetne. Nem félek tőle. Bizonytalan egy élet, de én szeretem így.
Az a szomorú igazság, hogy bizonyos dolgokat nem lehet visszacsinálni. Ha egyszer elkezdődik valami, bármit tehetünk, nem térhetünk vissza a kiindulóponthoz. Ha csak a legkisebb dolog is félresiklik, az örökre úgy marad
Ha esik az eső, a virágok kinyílnak. A gyík megeszi a bogarat, a gyíkot megeszi a madár. De a végen mindegyik meghal. Elpusztul és kiszárad. A generációk kihalnak, de már ott van a következő. És így megy ez. Számtalan különböző formája van az életnek, számtalan különböző formája a halálnak. Végül a különbség is elenyészik.
Egy kaliba várt csak reám a Korbujban, más semmi. Senki. Csak egy rossz kaliba, egy fűrész és egy balta. És egy élet, amit vinni kellett tovább, mert a testem enni kért, vackot követelt magának, és nem törődött azzal, hogy a szemem üresnek látta a világot, és belül, magamban úgy éreztem, hogy az élet régen befejeződött.
Sakkjáték az életünk. Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd. Ő következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltérít utunkról. Újra lépünk. Hallgat... Miért nem siet? (Mellette óra nem ketyeg.) Sakk! - mondja. Újra próbálkozunk. Nem adjuk föl. Már senki sincs körülöttünk. - Sakk! - hangzik hangtalan. - Nem! - csattan bensőnk. Futnánk, de nincs hová. A tábláról lelépni nem lehet. Nincs több lépés. Érezzük: matt. Ezt már nem mondja. Győzött. S ekkor felismerjük, hogy ő nem ellenség. Úgy győzött, hogy vesztesek ne legyünk. Társunk volt, míg "szemben" ült velünk. Ellenünk játszott értünk. Istennel sakkozom én is. Társnak tekint, szabadnak teremtett. Játszunk. Ő meg én. Figyelem... Szeme sem rebben, amikor feketére lépek. Bábuim közben egyre fogynak. Fogy az erőm, fogy az életem. Nem győzni akar. Szeretni! Játszom tovább. Míg ő az "ellenfelem", csak győzhetek. Lépek. Lép... Sakkjáték az életünk.
Nincs olyan összekuszált élet, amelyből istendicséret ne születne.
Egyenes utak és görbe utak számtalanszor találkoznak, keresztezik egymást, összevissza keverednek. Könnyű eltévedni... Sokszor nagyon éles szem kell hozzá, hogy valaki megkülönböztesse az egyenes mellékutca szűk bejáratát a görbe sikátor kezdetétől. Férfitanácsot adok neked, fiam. Időben tanuld meg a görbe utat az egyenestől megkülönböztetni. Tanuld meg az elágazásokat, s ha valahol nem ismered ki magadat, azokat kérdezd meg, akik téged felelősséggel szeretnek
Az egész élet veszélyes. Mi, akik a civilizációnak egy kis csücskében nőttünk fel, hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Ennyiből áll ugyanis a civilizáció, Easterbrook. Itt-ott összegyűlik néhány ember, hogy egymást megvédje, és ilyenformán képes túljárni a természet eszén, és le is győzi. Legyőzték a dzsungelt, de ez a győzelem csak átmeneti. A dzsungel bármelyik pillanatban ismét magához ragadja a hatalmat. Az egykor büszke városok mára romhalmazzá váltak, burjánzó növényzet nőtt rajtuk, és a nyomorult kis emberek éppen csak túlélték. Az élet mindig veszélyes, ezt soha ne feledje. Lehet, hogy nem a nagy erők, hanem a tulajdon kezünk munkája pusztítja majd el. Ma nagyon közel állunk ahhoz, hogy ez bekövetkezzék.
Megint szegényebb lettél azzal, amivel mindig szegényebbek leszünk, hiszen élünk: az idővel. Csak az időt színültig töltő semmivel, a vágyaiddal lettél újra gazdagabb.
Aki nem akar meghalni, még nem biztos, hogy szeret élni.
Hát bizony, nem is volna jó, ha mindnyájunkat egy fából faragtak volna. De nagyon bánt, ha azt látom, hogy valaki nem él teljes életet. Én minden percet élvezek, és szeretném, ha mások is így éreznének. Sokan mondják, biztos halálra unom magam, amiért évszámra itt töltöm az időt, a világ végén. Szó sincs róla, mondom én. Mindig elfoglalt vagyok és mindig boldog!
Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.