Idézetek az életről
Soha nem szűnő, lenyűgöző hatással vannak rám az élet permutációi és kombinációi.
Voltam már néhányszor ilyen helyzetben, és mindig megfogadtam, hogy nem térek vissza oda, ahová nem kell. De vannak esetek, amikor a hely választja ki az embert. Ha már azt kérdezed magadtól, hogy mit és hol rontottál el, jobb ha nyugodtan hátradőlsz és várod az eseményeket, mert azoktól még a válaszaid sem kímélhetnek meg.
Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.
Amikor már úgy éreznéd, megvan a megoldás kulcsa, abban a pillanatban jön egy lakatos és lecseréli a zárat. (...) Amikor már azt hinnéd, a rejtvény végénél jársz, nem egyetlen kérdés bukkan fel előtted, hanem az összes újra és újra megjelenik, és azok közül kell kibogarásznod a megfejtést, az egyetlen választ, amely megválaszol minden kérdést.
Ezel_-_Bosszú_mindhalálig
Vannak ezek a nagy sütisdobozok, amikben többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz, és olyan is, amit nem annyira. Először kieszegeted belőle azokat, amiket szeretsz, végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz dolog történik velem. Ha most ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Mert az élet egy sütisdoboz.
A saját lábnyomaidat követve sohasem térhetsz vissza a múltba, de ha elég türelmesen várakozol, a múltad előbb vagy utóbb visszatér hozzád, és ha azt már nem is változtathatod meg, bármikor újra élheted. Olyan ez, mint egy csúfos vereség a kártyában, mindig érezni fogod a kárát, és addig gyötrődsz majd ebben az állapotban, amíg végül visszaülsz az asztalhoz, ahol mindenedet elvesztetted.
A halál árnyékában ragaszkodunk az élethez.
Az élet olyan körhinta, ahol hiába forogsz együtt a szeretteiddel, mindig ugyanolyan távol leszel tőlük. Amikor pedig megáll, már késő kiszállni és elindulni feléjük. Ha egyszer menekülsz valami elől, a lábnyomaid mindig mutatják majd az utat, amerre menekülsz, egyre nagyobbak és felismerhetőek lesznek mögötted, amíg hirtelen előtted lesznek.
Olykor elfog a legsötétebb kétségbeesés. Úgy látom, a világot gyötrő jelenlegi zűrzavarban semmibe veszik az élet igazi értékeit. Mert hisz a szépség itt van nálunk, de mily sokan mennek el vakon mellette! Csak nézik, nézik a világ csodáit, mintha semmit sem látnának meg belőlük. Az emberek lázas sietséggel járnak ide-oda, de alig gondolnak rá, hová is igyekeznek. Egyre csak az önmagáért való izgalmat keresik, mint az elveszettek és a kétségbeesettek, és kevés örömöt találnak az élet természetes, csendes és egyszerű dolgaiban.
Mily rövid átkelésünk az életen. Versenyben vagyunk, de nem társainkkal, hanem az idővel. Megdöbbentő látni, hogy az ember mennyire pazarolja az idejét. Ha nem becsülöd a sajátodat, akkor másokét sem fogod. Tanulj meg jól gazdálkodni az időddel, mivel az ember természetes hajlama, hogy elvesztegesse, főként hiábavaló beszélgetéssel.
Vannak dolgok az életben, amikről tudni lehet, hogy hiba, de mégsem tudod, hogy tényleg hiba-e, mert csak úgy tudod meg, hogy hiba-e, ha elköveted a hibát. És amikor visszanézel, azt mondhatod: igen, ez hiba volt! Tehát nagyobb hiba nem elkövetni a hibát, mert akkor az egész életedet leélheted úgy, hogy igazából nem tudod, hogy az hiba, vagy sem.
Az élet olyan, mint amikor hagymahámozás közben sír az ember.
A világ szárazföldből és vízből áll, az emberi élet pedig evésből és verésből, és a verés van túlsúlyban.
Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.
A mágiában - és az életben - csak a jelen pillanat létezik, a MOST. Az időt nem úgy mérik, ahogy két pont közötti távolságot. Az "idő" nem múlik.
Facebook
Pinterest