Idézetek az életről
Az élet nem főpróba, hanem előadás. Minden élesben megy, nincs módod javítani. Ma dől el minden, tessék komolyan venni a napjaidat.
A legszebb ajándék, amit egy jó tündér egy gyermek bölcsőjébe tehet, azok a nehézségek, melyeket majd életében le kell küzdenie.
Azon tűnődött, hogy az élet mégis roppant kegyetlen, ám az ember nem tépheti ki a szívét, hacsak nem akar nyomban meggebedni.
Ez az élet, ilyen a valóságban. Nem szebb, mint a konyha, ugyanolyan büdös, és aki főzni akar benne, bizony bepiszkítja a kezét, az a fontos, hogy utána meg tudjon mosakodni: ez korunk erkölcse.
Az élet meredek lejtő, amelynek egyik vége az égben van, a másik a semmiben. Az embernek roppant erőfeszítéseket kell tennie, hogy megálljon a lábán, amikor pedig ingadozni kezd, senki sem adhatja vissza többé az egyensúlyát.
Akinek szíve készséges ütemmel nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igazi mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé a hangokat. Az ilyen ember teste és lelke a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.
Az élet olyan, akár a dió. Az embernek fel kell törnie a kemény héjat, hogy a finom húshoz jusson. Erőszakkal. És közben az is megeshet, hogy a csonthéj megsebzi az ember kezét.
Porszem rakódott porszemre. Azt jelentette, hogy nem történik semmi, hiába várjuk. Hogy csak rakódnak bennünk a napok, az órák, a percek: nincs más cselekménye az életünknek. Azt jelentette, hogy mégis így telik velünk az idő, rettenetesen és csodálatosan.
A jó ég tudja, hogy mikor bonyolítunk túl, vagy rontunk el valamit.
Az egyetlen módja, hogy az ember igazán éljen, ha szembenéz a halandóságával.
Ne arra gondolj, hogy mi hiányzik, hanem annak örülj, ami megvan.
Félelem nélkül élni csak az tud, aki mer mindennel szembenézni. Jövője nem rémíti. Múltja nem dermeszti. Tükre előtt is fogyó gyertyáját égeti.
Régen, még kilencedikben, elemzést kellett írnom egy versről. Az egyik sora az volt, hogy "ha nem lenne nyitva a szemed, nem tudnád, mikor álmodsz és vagy ébren". Akkoriban ez nem jelentett számomra túl sokat. (...) Most, három évvel később, tökéletesen megértettem a verset. Mert az utóbbi időben tényleg olyannak tűnik az életem, mintha az álom határán lebegne.
Azt gondolnám, hogy az élet bármi áron is... jobb, mint a halál.
Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. A szépségben ott a romlás, a tudásban a tudatlanság, és a bátorságban a gyávaság. Mindegyikük kevesebb lenne a párja nélkül.
Facebook
Pinterest