Idézetek az életről
A madárfiókákra gondolt, akiket oly sokszor látott bátortalanul az ágakon egyensúlyozni, a szüleik után kiáltozva, akik egy közeli ágról lesték őket. Rájött, követnie kell példájukat: belevetnie magát a mélységbe és repülni. Akkor is, ha esetleg agyonzúzza magát a földön.
Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet.
Ha az út ki van világítva, miért választanád a sötétebb ösvényt?
Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni.
Minden azon múlik, hogyan nézzük azt az ezerarcú, ezeralakú furcsa valamit, amit emberi életnek nevezünk.
Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ez kifejleszt bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának.
Amiért érdemes meghalni, azért élni is érdemes.
Az élet egy nagy hullámvasút lesz veled. Régebben féltem a hullámvasúttól, mert nem tudtam, mi jön a következő bukkanó után. De többé nem félek.
Az élet és a halál olyan kiszámíthatatlanok. Olyan közel vannak egymáshoz. Csak pillanatról pillanatra élünk, és soha nem tudhatjuk, melyikünk fogja legközelebb elhagyni ezt az árnyékvilágot.
Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
Mindenkinek három élete van: a publikus élete, a magánélete... és a titkos élete.
Ahogy meghagyunk egy darabka erdőt a vadembereknek, hogy ott vadásszanak és halásszanak, úgy egy magasabb rendű civilizáció esetleg meghagyhat egy darabka ipartelepet azok számára, akik még mindig az intellektuális kiskorúság stádiumában vannak, és tényleg arra kíváncsiak, hogyan forognak körbe-körbe a kerekek.
Nem akarom olcsón megúszni az életem, nem akarom olcsón megúszni a szerelmet sem, s azt, ami hiányzik, nem akarom pótolni valamivel.
Nem egy lehetséges paraszti és egy sikeres kereskedelmi életforma között választunk. Ami között választunk, az a paraszti életforma, amely esetleg megvalósulhat, és a kereskedelmi, amely már megbukott. Nem egy viruló üzletből szándékozunk elcsábítani az embereket valamiféle idilli nyaralásra vagy egy paraszti típusú utópiába. Mi az újrakezdésre próbálunk javaslatot tenni, miután egy eleve csődre ítélt kísérlet csődbe fulladt.
Milyen fárasztó ez az élet, amelyben minden út egy-egy rögtönzés, s az ébrenlét jelentős részét azzal kell töltenie az embernek, hogy a lépteire ügyeljen.
Facebook
Pinterest