Idézetek dalszövegekből
Én Árpád népéből jöttem, piros meg fehér csík legyen mögöttem. Én magyar anyától születtem magyar földre, magyar kenyeret ettem.
Bízz meg bennem, ha már eddig segítettem, Még ha nem is túl sokat, de azt is szívből tettem.
Nem kell már végiggondolnom, hogy a világ milyen gyáva, Akkor támad, mikor senki se várja, mikor senki se látja, Lesből gyilkol, nem szemtől szembe, Esélyt sem hagy a győzelemre nekem.
Ha már a fákat nem neveljük S a csónakunkat is eltüzeljük Mire véssünk majd jelet Hogy itt állt egykor a sziget.
Ő egy mosollyal öl, s ugyanúgy támaszt fel, Ő egy ártatlan kölyök, ha hazudni kell, Ő tüskéket hajt, és a szívemhez nő, Ő nem jó és nem rossz, csak önmaga mindig - a nő.
Ha bűn, hogy várok rád, örökké bűnben élek. Ha bűn az álmodás, én vállalom ezt a vétket. Száz harcot vívtam már viharral, zúgó széllel, De nem tudom, még nem tudom, a szíved hogy érjem el.
Mint jég a tűzben Úgy olvad a szívem Egy forró érintéstôl Így lesz télből nyár.
Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el. S mindaz, amit nem kívántál tőlem, másnak adom, szívvel-lélekkel.
Hányszor gondoltam rád, Hányszor próbáltam nem gondolni rá, Kicsi voltam, még kisebb lettem, Nagyon kicsi vagyok már.
Nem jöttél, nem is írtál, Úgy látszik, ennyit ér a szó. Kimondom, kimondod, elszáll, Minden kifordítható.
Lassan vánszorog ma minden perc, érzem belülről, már mást ölelsz. De tudom jól, ha a szerelem elszáll, csak az emlékek élnek tovább.
Mivé legyek most nélküled? Hová megyek így nélküled? Te meg csak ülsz, fáradtnak tűnsz, Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?
Napfény játszik arcomon, lassan égnek fordítom, hiányzol nagyon. Megrémít a messzeség, onnan nem tért vissza még, ami köztünk volt szép. Csak álmokban élni nincs értelme rég. De kár volna kérni, nem őrizhetnéd, a lelkemben őrzöm az érzést, mi véd, hogy együtt kell szállnunk, ez a Földön tart még.
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország, Gyönyörűbb, mint a nagyvilág. Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád. Táltos paripákon odaszállunk, haza hí´ fű, fa, lomb, virág. Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország.
Újra egymagam, ez mindig jól bevált, hogy újrakezdj, újra várd a csodát. Szívünknek szárnya van, mért kötnénk meg hát? Úgysem száll sokszor éveken át.
Facebook
Pinterest