Idézetek dalszövegekből
Csak süketnémán értenéd meg azt, mit mondhatok, hisz a hétköznapi zajok mezején csak csended vagyok.
A virághabos fák alatt Ölelkezik két pillanat, Elillanunk, elomlunk porrá.
Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk. Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat, Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy. Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek, Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz.
Úgy váljunk el, mint álmoktól reggel, Úgy váljunk el, hogy egy napot se temess el, Úgy múljon el, hogy ne űzzön emlék, mit megmérgezel.
Belül a szenvedély nem akar olyat, amire engedélyt nem ad a tudat.
Teljességre vágyom, nem mértéktelen létre. Ez az én játékszabályom, és annyit teszek érte, hogy minden ajándékot és minden kínt úgy adok vissza, ahogy itt bent érint. De szemet szemért játékot nem játszom, mert abban én is elvesztem a látásom.
Lágy, szelíd szél. Pihenni betér. A gyertyaláng az árnyékoktól fél. Egy cseppnyi fény. S az éj zenél. A két szemedben ég a szenvedély.
A könnycsepp megtöri a fénylő múltat, lelkem őriz, de engedlek tovább. Ma éjjel már nem akarok így gondolni rád, nem akarok várni, menj tovább.
Soha többé nem megyek a szívem után már, Egyszer elhittem a mesét, hittem, tárt karokkal vár, Amire vágyom, miről álmodtam, Minden emlékem itt hever előttem egy sáros lábnyomban.
Hiszem, hogy a sorsom sajnálja a sorsát.
Van olyan kincs, amit egyszer találsz meg, Ha elveszted, akkor az élettől válsz meg. A tested él, de a lelked, az meghal, A kincsért élj, és a lelked él.
Gyűlölöm magam, hogy hagytalak elmenni, És iszonyat rosszul érzem magam miatta, De azt hiszem, a karma már vissza is adja, Mert most én vagyok az egyetlen, akinek fáj!
Mint sólyom, úgy szállok majd más táj felé, ha béklyóz a kényszerűség!
Gyakran elnyom az álom, hogy a félelmeim lássam. Nem találom magam, nem emlékszem, hova ástam. A lelked üres papír, ha nem ír rá a szenvedély, De erősen kell úsznod, hogy az árral szembe élj.
Tedd fel magadnak a kérdést, mert még csak egy hajszál, Megérte élned azért, hogy meghaljál?
Facebook
Pinterest