Idézetek dalszövegekből
Néma ezüst holdfény fenn, Az Öröklét Örökös Csendjében Csak a szél és én jár benn, Az Elmúlás Szomorú Kertjében.
Felszárítom könnyeim, Hisz mosolyt várnak tőlem szüntelen. Tálcán kínált szerelem, Azt hiszed, már tiéd a győzelem.
Ha karomba zárlak téged, a szabadság ölel, A világ csak rángat engem, a karod ringat el.
Rezeg az emberben minden atom, És csak az téved el, aki él! De ha csak dünnyögsz, mardosod magad, És nyaldosod a sebeidet, Ami ma még az ajtón bejön, Holnap a kulcslyukon kimegy.
Miért ő vigyázhat rád És bízhat benned, bárhol jársz? Miért pont ő bújhat jó közel? Miért engem árulsz el, és bennem nem hiszel?
Minden egyes napunk csak egyszeri csoda Használd ki minden percét, többé át nem élheted soha.
Végszóként csak elmondom, hogy mindent tisztán lássál, Nem lesz boldog ember, ki mindig a múltban vájkál, Tudom, kiölték az érzést, de te mindig talpra álltál, Az élet edzett, erős vagy, hát itt az idő, szálljál!
Itt áll az út, de le van zárva. Vajon a pokolba vinne vagy a mennyországba? Érzem a súlyát, de nem elég tiszta, hogy keresztültörjek vagy forduljak vissza. Fájdalom, könny és évekig éjjeli szerelem, mosoly éltető fénnyel, mit hoz a sors, sohasem látod, de bármerre vezet, végig kell járnod!
Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd.
A mesék szép lassan elfogynak már, S a sárgult lapok mind kihullnak sorra. Nézd, a rajzolt ember a földre leszáll, Nem is gondol a távolra! De a csillagképeket Akkor ki érinti meg? Nézd, aki lent van, lassan már Csak a morzsákért tipeg, Ó, már a galambok se repülnek. Mi van, már a galambok se repülnek? (...) Hát hogy repülnék én, kinek szárnyai soha-soha nem nőttek?
Majd lesz talán, igazán, még egy fényes könnyű élet. Úgy lesz bizony, fogadom, ahogy annyiszor reméltem. Lesz őszre tél, szenvedély, és a rosszat elfelejtjük, és tavasz, nyár megtalál, minden reggel újra kezdjük.
Már csak csendesen nézik a tévét Ahol ragyog egy másik világ És ők nem kérik senkin se számon Az elrabolt évek sorát Pedig semmiért vesztek el álmok Mint a zálogban hagyott ruhák.
Nincs járható út. Elnyel a mélység, De valami van, Ami visszahúz.
Ne akarj a Mennyben járni, mert ugyanúgy fogsz visszavágyni, ahogyan most vágysz az ég felé, hogy a végtelenben élj.
Nyakas a parasztgazda, faragatlan fajta. Kajla bajsza alatt kacag, ha dagad a flaska. Haj-jaj, ablak alatt dalra fakad, s szakadatlan hajtja, Ha laza a gatyamadzag, csak kalap van rajta.
Facebook
Pinterest