Idézetek a családról
Valószínűleg nagyság, rendkívüli emberi nagyság kell ahhoz, hogy elviseljük egy közeli rokonunk sikerét. A legtöbb ember képtelen erre, s bolond, aki haragszik, mikor azt látja, hogy a család valamilyen finom, gúnyból, haragból, ellenérzésből szőtt szövetséggel fordul a sikeres családtag ellen. Mert mindig van egy ember a családban, akinek pénze van vagy híre, vagy befolyása, s a többi, a törzs, ezt az egyet gyűlöli aztán, és fosztogatja.
Be sok válópernek ez az elindító oka: a szülőkről való le nem szakadás, anélkül, hogy szeretetünket és tiszteletünket megvonnánk tőlük.
Egy asszony, aki fel tudja sorolni, mi minden fontosabb neki, mint az, hogy ő adjon enni annak, akit szeret, hogy jelen legyen, amikor az ételt megkóstolja, mert arcáról azonnal le akarja olvasni, nem hiányzik-e neki belőle só vagy valami más fűszer - aki nő létére képes egy ilyen felsorolásra, annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent szeretni.
Gyökerek nélkül elpusztul a növény. - Hogy maradhatna meg gyökerei nélkül az ember...
Mi is az hogy családi kapocs az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök- zsinórját...
Tél elmúlhat, vihar csitulhat, mert természet rendje, hogy mindenre más jön, de van-e tavasza, csak egyszer is lesz-e az embereknek, apám s anyám szívének.
S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul: "Édesanyám! Mi a szabadság?" A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte: "Amikor hazajönnek a katonák, fiam." Ó, hóvirágos régi március...! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy "szabadság"! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek: "Édesapám, mi a szabadság...?" Ó, hóvirágos régi március...! Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen: "fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian."
Veszélyes dolog kilépni az ajtón (...). Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.
Senkinek ne áruld el, hogy sebezhető vagy, csak a saját családodnak. Mert ez éppen elég kis társaság ahhoz, hogy minden egyes tagján rajta tarthasd a szemed.
A fiatalok álmodják mindig az igazit, de az ágyukat az öregek vetik meg.
Sose szégyelld a származásodat. (...) Lesznek majd, akik az orrod alá dörgölik, de azokat észre sem kell venni.
Ha még egyszer láthatnálak benneteket! Ha csak annyit tudnék, életben vagytok-e? Vagy, ha Isten őrizz, megbizonyosodnék róla, hogy ti már... nem! Ezt nem tudom végiggondolni! Álmatlanság kínoz. Vágyom utánatok, erősebben az éhségnél és szomjúságnál, ugyanakkor félek a bizonyosságtól. Nagyon fáradt, öreg ember lettem. Ha hozzátok fűző gyötrő kötelék nem feszülne bennem, alázatosan átengedném magam a rohamos hanyatlásnak. Valójában halott vagyok. Így azonban reménykedve és szorongva mégis hazamennék. Akár kísértetnek is. Haza. Hozzátok!
Még csak egymagam valék Tavaly ilyentájban, Az idén már kettecskén Vagyunk a szobában. Furcsa lesz, ha már ez egy Darabig majd így mén: Esztendőre hármacskán, Azután négyecskén.
Én voltaképpen két, szülőkkel rendelkező, mégis árvagyereknek számító lény egyesüléséből születtem, akik gondoskodásban, szeretetben, kényeztetésben, megadott szabadságban rám zúdítottak mindent, ami valaha életükből kimaradt.
Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét. Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.
Facebook
Pinterest