Idézetek a családról
Miért olyan sok a válás manapság? Azért, mert már nem nagycsaládokban élünk. Régen úgy volt, hogy amikor egy férfi és egy nő összeházasodott, az asszony sokkal több rokonnal beszélgethetett mindenféléről. A férj pedig sokkal több havernak mesélhetett ostoba vicceket. (...) A legtöbben azonban, ha megházasodunk, csak egy új társat jelentünk a másiknak. A férjnek lesz egy új haverja, de az egy nő. A feleségnek lesz még valakije, akivel mindenféléről beszélgethet, de az egy férfi.
Az életben tényleg a család a legfontosabb. Vannak napok, amikor imádjuk őket, máskor szeretnénk titkos árvák lenni, de végül is ők azok, akikhez mindig hazatalálhatsz.
Az apai szeretetet meg kell becsülni és tiszteletben kell tartani. Elég ritka kincs.
Boldog az az ember, aki hozzátartozói tökéletlenségét éppúgy elviseli, ahogy szeretné, ha az ő tökéletlenségét mások elviselnék.
Az elfenekelt gyerek látszólagos megbánása vagy odaadó szeretete a szülő iránt nem igazi szeretet. Az elfenekelt gyerek valójában gyűlöletet érez, amit el kell palástolnia, hogy ne legyen bűntudata. A verés fantáziálásba kergeti a gyereket! Bárcsak elpatkolna az apám! A fantázia azon nyomban bűntudatot ébreszt - Azt akartam, hogy haljon meg az apám! Milyen bűnös vagyok! A bűntudat az apa ölébe viszi a gyereket, látszólagos szeretettel. De a mélyben ott van a gyűlölet - és ott is marad.
Jobb egy száraz morzsa és hozzá békesség, mint az áldozattal és viszállyal teli ház.
A nagyapám amúgy igen jelentéktelen ember volt. A temetésén a halottaskocsi ment leghátul.
Az életben a legtöbb szépség kettesével, hármasával, tucatjával vagy százával bukkan fel. Rengeteg rózsa, csillag, naplemente, szivárvány, fivér és nővér, nagynéni és unokaöcs, de csupán egyetlen ANYA van a világon.
Az otthoni szigorú fegyelem mindig az önutálat kivetítése. A felnőtt egész életében küzdött, hogy tökéletes legyen, szánalmas kudarcot vallott, s a tökélyt most a gyerekeiben akarja megvalósítani.
A fegyelmezett otthonokban a gyerekeknek nincsenek jogaik. Az elkényeztetett otthonokban mindenhez van joguk. Márpedig a jó otthon az, ahol szülőknek és gyerekeknek egyenlő jogaik vannak. És ugyanez vonatkozik az iskolára is.
A legforróbb pokol olyan családokban van, ahol szeretik egymást.
Jó érzés lehet, ha olyan szülei vannak az embernek, akik megértik, vagy legalábbis próbálják megérteni, hogy az embernek próbára kell tennie magát, meg kell találnia a saját útját. Sokan túl sokáig várunk, amíg bele merünk vágni ebbe a kalandba, mert félünk a helytelenítéstől és a kudarctól.
Érdekes ez: az ember, ha köztük él, valahogy tudomásul veszi a családját, csak akkor kezd viszolyogni, ha idegen szem foncsorán látja visszatükröződni őket.
Ha túlnézünk a veszekedésen, fájdalmon és sértődésen, olykor jól esik emlékeztetni magunkat arra, hogy a családon kívül az égvilágon nincs fontosabb.
- A hatodik születésnapomon apám már rég nem élt velünk, szóval csak én, anya és Linc voltunk, és amikor anya odaadta az ajándékom, az egyetlen ajándékom, én éreztem, hogy a Millennium Falcon lesz az. Szóval, már hetek óta azért könyörögtem, és pont megfelelő méretű volt a csomag, letéptem róla a csomagolópapírt, és egy madáretető volt, de ráadásul nem is sima madárház, hanem madárház-barkácskészlet. Két napig nem beszéltem vele utána. De amikor sikerült rávennie, hogy összerakjuk, együtt megcsináltuk, összeraktuk a darabokat, egyesével, és az lett életem első építménye. Imádtam, és ő ezt tudta előre. Jobban ismert engem, mint én magamat. - Erre valók az anyukák, nem? - De, csak az a furcsa, hogy bár nem láttam 23 évig, a lelkem mélyén mégis hiszem, hogy most is jobban ismer.