Idézetek a beszédről
Amit titkol az ember, arról nem beszél. De más dolgokról talán többet is mond a kelleténél.
Ha valaki el akar titkolni valamit, előbb-utóbb túl sokat fog beszélni.
A beszéd, bármilyen könnyed, bármilyen semmitmondó, elkerülhetetlenül elárulja, hogy milyen fajta ember az illető.
A beszéd pedig olyan, mint egy tóba dobott kő, hullámfodrokat vet, amelyek nőttön-nőnek.
Hányszor hallottuk életünkben, hogy "örökké", "soha", "utolsó", és hányszor mondottuk ki magunk is őket, és nem éreztünk semmi különöset amellett, mert hiszen tudtuk, hogy az "örökké" mögött nincsen az örökkévalóság, és a "soha" mögött nincsen a végső megsemmisülése valaminek.
Ha nem a csillagokat bámulták, akkor beszélgettek. Bármiről, ami csak az eszükbe jutott. Nem volt jelentősége - mégis fontosabbnak tűnt bárminél a világon. Barátok között ilyen időtöltés a beszélgetés.
Olykor csak a Kedves hangja a fontos. Csak meséljen, meséljen, meséljen, csak hallhasd a hangját. Mert számodra az ő hangja a legcsodálatosabb hangszer, és ha beszél, az minden dallam közül a legszebb. Mert megnyugtat. Hallgatod, hallgatod, és teljesen elvarázsol. És ezt a hangot nem csak a füleddel hallod, hanem a lelkeddel is.
Ezek a diligyógyászok azt képzelik, hogy a beszéd mindent megold, csakhogy ez nem igaz.
Ó, szép szavak barokkos balzsama, - ne hosszabbítsd a kínjaim! A féligazság: múló novokain. Az egyenes beszéd, nekem csak az a szép.
Hiába mondjuk ki a szavakat, mert még ha igazak is, akkor sem tudják megváltoztatni az elkerülhetetlent, legfeljebb csak annyit érhetünk el velük, hogy jobban érezzük magunkat.
A némaság csak azoknak kínos, akik már mindent elmondottak, és nincs többé mit mondaniuk; de az olyan emberek számára, akik még el sem kezdték a beszédet - egyszerű és könnyű a hallgatás.
Egy egész beszélgetés is lezajlódhat némán, mert a szívnek megvan a maga sajátos nyelvezete.
Kissé rekedtesen törnek elő belőlem (...) a szavak; túl sok időt töltöttem azzal, hogy sohase mondjam ki őket... Az ember elhitetheti magával, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség, de tulajdonképpen még ez az alapigazság sem igaz. Az ember nagyon is hajlamos a hazugságra, ha úgy gondolja, ezzel megkíméli magát vagy akit szeret, a fájdalomtól.
Kevesen vannak, akiket érdekel, mit gondolnak, mit akarnak mondani mások. Többnyire csak abban a reményben képesek meghallgatni az embert, hogy aztán ők önthetik ki a szívüket. Mindenki másokra akarja rátukmálni a maga terheit. Van, aki úgy tesz, mintha figyelne, pedig csak arra vár, hogy mikor jöhet elő a maga szövegével, várja az apropót, hogy közbevághasson. Ezért is unok szinte minden beszélgetést.
Ha szólsz - a gondolatot mindég mért, elhelyezett szavak tartsák, mint pillérek a hidak ívét, mikből ha több van - nem merész az ív, - de ha egyet elvesznek, a semmibe hull az egész.
Facebook
Pinterest