Idézetek a beszédről
Nem hangzik messze, de könnyebben ér el a szívünk mélyére a halk beszéd: a szerelem is egypár halk igével remeg fel, amikor legjobban ég.
A bölcs emberek azért beszélnek, mert van mondanivalójuk; a bolondok azért, mert mondaniuk kell valamit.
A legszörnyűbb lavinák, úgy lehet, Indulnak egy elejtett szó nyomán, Mit elhallgatni - véltük - nincs miért, S mit elhallgatni jobb lett volna tán. S mikor egy gyötrődő szív úgy eped Egy szónkért, mely meg tudná váltani, S virágoskertből sivataggá lesz, Mert azt az igét nem mondottuk ki.
Bizonytalanságomat azzal próbáltam leplezni, hogy mindig rövidre fogtam a mondandómat, ha arról beszéltem, hogy mit érzek iránta. Előfordult, hogy szerettem volna többet mondani, de mire összeszedtem a bátorságomat, már el is illant a pillanat.
A szavak közti távolság többet árul el, mint maga a szó.
Csak annak van szüksége naplóra, akinek nehezére esik a beszéd.
Ha túl sokat beszélünk az érzelmekről, mindig a szentimentalizmus sűrűjébe tévedünk, ahol letapossuk és összelapítjuk a valódi érzéseket. Az érzések a cselekvésben mutatkoznak meg.
A háború a figyelem és a gyanakvás melegágya. Az éhség, a szomjúság, a halálfélelem feleslegessé teszi a szavakat. Tulajdonképpen nincs is szükség rájuk.
A háború idején nem a szavak beszéltek, hanem az arcok és a kezek. Az arcokból megtudhattad, segíteni vagy ártani akarnak-e neked a körülötted lévők. A szavak nem segítették a megértést. Az ösztönök közvetítették a helyes információkat. Az éhség visszaveti az embert az ösztönök, a beszéd előtti nyelv szintjére. A kezet, mely egy darab kenyeret vagy egy vízzel teli konzervdobozt nyújt feléd, amikor már térdre rogytál a gyengeségtől, sohase felejted el.
A háború teli van szenvedéssel, bánattal és kétségbeeséssel. Azt gondolnánk, ezek a gyötrő érzések részletes leírást igényelnek, de valójában minél nagyobb a szenvedés és minél erősebb a kétségbeesés, annál fölöslegesebbé válnak a szavak.
Se a gonoszságnak, se a jóságnak nem kellenek szavak. A gonoszságnak azért, mert a rejtőzködést és a sötétet kedveli, a jóságnak pedig azért, mert nem szívesen dicsekszik tetteivel.
A szapora szóáradat gyanakvást ébreszt bennem. Jobb szeretem a dadogást, a dadogásban hallom az egyenetlenséget és a nyugtalanságot, az erőfeszítést, hogy az illető megtisztítsa a szavakat a salaktól, a vágyat, hogy a bensőjéből adjon át valamit.
A vonzalmat nem lehet szelíden, szabályozottan és tagoltan kifejezni, és (...) nem fogalmazhatom meg a formáját senki helyett.
A szavak vasmacskaként rögzítik az emlékezet csónakjait, amelyeket másként szétszórna a vihar.
Férfiakkal mások a kölcsönhatások. Ők inkább kijelentenek, mint kommunikálnak. Többet beszélnek, mint amennyi jár nekik.
Facebook
Pinterest