Idézetek a beszédről
Annál rosszabb, hogy a bolondok nem beszélhetnek bölcsen arról, a mit a bölcsek bolondul tesznek.
Semmi nem tud olyan erősen, tisztán megszólalni, mint az emberi hang, föltéve, ha az igazat mondja. Az átszúr minden rétegen.
Egy rendezőnek nem kell mindent szavakba önteni, elég, ha megvan a szükséges kapocs a színésszel.
Nem kell diplomatikusnak lenni, mondhatsz a másiknak bármit, szemtől szembe. Aztán ő vagy építkezik belőle, vagy megvédi magát.
A beszéd nemcsak információcserére szolgál, hanem a beszélők társadalmi helyzetéről (...) is sokat elárul. Egy-egy szó, vagy annak kiejtése ellenséges környezetben életveszélyes is lehet.
Én már mindenről leszoktam, tényleg rendes embernek gondolom magam, de a káromkodást nem adom!
Nem jó vitapartner, aki ragaszkodik egy mondatához, és mindenre ugyanazt a sztereotip szöveget vágja rá. Kitalálja magának, hogy "pitypalatty", és ha hússzor rákérdezel, akkor is pitypalatty, ha cáfolod, akkor is pitypalatty. Na, ezekkel a beszélgetőtársakkal nem nagyon lehet mit kezdeni, igazi energiavámpírok.
Attól még, hogy valakinek a neve azt jelenti, kiváló, még lehet tök szar meg béna mindenben. Bármire rá lehet ragasztani akármilyen nevet, úgy hívhatjuk, ahogy akarjuk, attól még nem az a valóság.
A kapcsolatoknak gyakran jobbat tesz, ha nem mondunk ki mindent.
A szó megjelöli tárgyát, s egyúttal mindjárt meg is rabolja azt. Hiszen a lényeg éppen a jelenvalóság volna, a dolgok egyszeri, örök lobogása. Az állatoknak nincs szavuk szívre, vízre, a mező selyemfüvére, mégis isznak a patakból, legelnek, vagy éppen lakmároznak.
Azt kérted, hogy beszéljek. Ha ez neked gondot jelent, nem az a megoldás, hogy védekezni kezdesz, csak mert nem tetszik, amit hallasz. A megoldás az, hogy nem kérsz meg, hogy mondjam el a véleményemet.
Az az igazság, hogy gyakran éppen a legfontosabb, a legigazabb szavak akadnak el valahol a szívünk és a szánk között.
Igen sokat lehet nyerni a kommunikáción, ha ügyesen van adagolva - elég igazság ahhoz, hogy az ember hitele megmaradjon, s elég hamisság ahhoz, hogy a lehetőségek nyitva maradjanak.
Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik, mikor ajkait bezárja, eszesnek.
A nők örök kritikája a férfiakkal szemben, hogy azok nem nyílnak meg eléggé, nem mesélnek az érzéseikről. Nos, azért nem mesélnek, mert ez a nők privilégiuma. Cseverészni, mesélni, csacsogni? Egy férfi nem nagyon szokott. Mint ahogy a legtöbb nő nem fog egy szimpla OK-val válaszolni egy üzenetre, amikor egy színes, jelzőkkel tűzdelt körmondatban is lehet. Egy csomó felesleges veszekedéstől kímélnénk meg magunkat, ha elfogadnánk, hogy a nők és férfiak másképp vannak huzalozva - egy nő keresi a kommunikációs lehetőségeket, tud is élni velük, egy férfi pedig férfiként reagál: okézza az üzenetet, és cselekszik, amikor szükség van rá.
Facebook
Pinterest