Idézetek az álmodozásról
Ha álmodok, miközben ébren vagyok, az az őrület jele, ugye?
Előfordulhat, hogy az ember hisz valamiben, ami végül is nem létezik.
Az emberek ritkán vágynak arra, ami elérhető - és ez kegyetlenség.
Az álmok bonyolultak. El is felejtettem, hogy a boldogság a mozaiknak csak az egyharmada. Néha olyan gyorsan rohanok az álmaim után, hogy kihagyok olyan mellékutakat, amelyek új és meglepő helyekre vezetnek. Pedig ez nem jelenti, hogy feladom az álmaimat. Nélkülük el is vesznék. Mert nincs annál csodálatosabb, amikor az egyikre rátalálsz, és egy pillanatra úgy érzed, sikerült. És az a pillanat tökéletes lesz.
Botlik az úton a lépni akarás, párnák között az álmok. Nem kell térkép, jó az irány, behunyt szemmel is látod.
Kérd a lehetetlent, aztán érd be azzal, amit valójában akartál volna!
Legalább álmaim voltak, amelyeket féltve őriztem a szívem mélyén, de a valóság kőfalába ütközve ezek is szétzúzódtak, ezer darabra törtek: lehajoltam, összegyűjtöttem valamennyit, és most végtelen türelemmel rakom őket újra össze. Visszaadom nekik régi fényüket, és szárnyakat is adok nekik, hogy megtanulhassanak repülni, s lassan-lassan felemelkedhessenek a magasba, egészen addig, mígnem talán még azt a kőfalat is átrepülik, és egyszer csak ott lesznek odaát, azon a helyen, ahol az álmok megvalósulnak, először gondolatok alakját öltik, majd tervekké állnak össze, végül pedig konkrét tényekké válnak.
A mozizásban nekem főleg az tetszik, amikor kijövünk a pattogatott kukorica szagába, és mindenki a filmről beszél. Minden úgy felpezsdül, és mintha elhalványodna a határvonal a lehetséges és a filmszerű között. Az embernek vakmerő gondolatai támadnak, például hogy elmenne valami izgalmas helyre, vagy mindent kockáztatna az álmaiért, meg ilyesmi, de aztán sosem teszi meg. Inkább csak az érzés a fontos, hogy az életedet filmmé változtathatod, ha akarod.
Csak óvatosan a kívánságokkal. Az élet néha beváltja őket, akár kész vagy rá, akár nem.
A figyelem hiánya oda vezet, hogy sok mindent elmulasztunk, sok minden mellett elmegyünk, ez pedig kihat a kapcsolatainkra is. Egyszerre több dolgot csinálunk, és meg sem állunk, hogy számba vegyük, hányadán állunk. Olykor elakadunk, lebénít bennünket a "mi lenne" és a "bárcsak" képzete; nem engedi, hogy haladjunk, hogy azzal törődjünk, ami akkor és ott történik körülöttünk.
Mindig csábító a gondolat, hogy minden jól menne, s az élet tökéletes lenne, ha megváltoznának a körülmények. Ám minél többet álmodozunk és elvágyakozunk, annál kisebb figyelem jut a munkára itt és most.
Az álmodozás elégedetlenséget szül a jelennel szemben, ami odavezet, hogy "kijelentkezünk". Amikor nem vagyunk jelen, lehetőségeket szalasztunk el.
Az egyik dolog, ami a célt az álmodozástól megkülönbözteti, a határidő.
Nem könnyű túlélni, ha valakit megfosztanak az álmaitól.
Az ábrándok a jellem tükörvillódzásai.
Facebook
Pinterest