Szeretlek
Szeretlek, mint a nyelv az ízeket
és mint az ujjakat a kéz
és mint a fáradság az ágyat.
Mint a beteg a reményt, úgy szeretlek.
Szeretlek, mint a lelkemet! te vagy
Világom, életem!
S annyi édes jel, hogy viszont szeretsz
Nem hagyja kétlenem!
Körkörös repülés, vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss!
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz, én megfogom a kezed.
Szakadék fölött mozdulatlan lebegő,
Kitárt szárnyú angyali szerető,
Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, ha érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged.
Szeretlek, mint egy elhagyottat
Egy másik elhagyott szerethet.
Ahogy vergődő fájdalom csak
Képes szeretni: úgy szeretlek.
Szeretem először is a hangodat, amely úgy dalol bele a lelkembe, mint valami nagyon szép fuvolaszó; szeretem a szemedet, amelynek a sötét tüzében ég az én üdvözítő poklom; szeretem a hajad suhogását, amikor szétbontod és én érzek valami tavaszi szellőt felém áradni belőle; szeretem az összeszorított dacos ajkadat, amely mindig szid engem, de én azt imádkozásnak hallom; szeretem a kezed érintését, a lábad nyomát, a fájdalmakat, amelyeket okozol nekem - szeretek rajtad mindent!
Ha nem szeretsz is: szeretlek, tudod,
szemed mély bánatáért,
akár a pacsirta a kelő napot,
csupán a harmatáért.
Szeretlek, hozzád tartozom, de a kapcsolatunk rám eső részét kézben tudom tartani. Nem követelhetem a te szerelmedet. Szabad akaratodból jöttél hozzám, amikor egybekeltünk, senki sem kényszerített minket. Ugyanez a szabad akarat szükséges szerelmünk életben tartásához. Ha úgy döntesz, hogy itt hagysz, ez minden képzeletet felülmúlóan fájni fog és össze leszek törve, mivel semmit nem tartottam meg magamból. Ennek ellenére hagylak elmenni, és valahogy életben maradok. Kezdetben sem követelhettem a vonzalmadat, és most is csak kérhetem.
Szeretlek mint virág a napfényt,
Miként madár a zöld mezőt;
Szeretlek, mint ifjú a fátyolt;
Mit boldogsága néki szőtt.
Mennyire szeretlek!
érzem, ez szinte fáj.
Töröld le könnyemet
becéző szavakkal
és ölelj magadhoz
ezen az éjszakán.
Szeretlek. Ha akarom, ha nem. Nem én döntök. De ha dönthetnék, akkor is akarnám. Mert nem elég a langymeleg, nem elég az éppenhogy, nem elég a félpohár, nem elég a tizenkilenc. Nem elég a másolat, sem az utánzat, vagy a majdnem olyan. Nem azért, mert én így akarom. A szél sem tehet arról, hogy fákat dönt, a tenger sem, hogy hullámokat vet, a Nap sem arról, hogy perzsel. A madár sem tehet arról, hogy dalolnia kell, a virág sem arról, hogy nyílik és illatozik. És a szív sem tehet arról, hogy egy napon szerelem nyílik benne. Az enyémben. Irántad. Nem tehetek róla. Nem tehetek rólad.
El sem tudom képzelni, hogy ennél jobban tudnálak szeretni. De tegnap is így éreztem, tegnapelőtt is és tegnapelőtt előtt is.
Nem szeretlek (...), de kellesz nekem, és szükségem van rád; szeretem, ha ott szuszogsz az ágyban, mellettem ülsz a televízió előtt, vagy az asztalnál ülve töltöd ki a lottót; és ha ezt szerelemnek hívják, akkor talán mégiscsak szeretlek.
Még ha most nem is tudom elmondani, hogy mit érzek, az életemet azzal fogom tölteni, hogy megmutassam, mennyire szeretlek.
Facebook
Pinterest