Gyereknevelés
Kezdetben az anya kapcsolata a legszorosabb a csecsemővel, így gyakorlatilag tőle függ, kit, mikor és milyen mértékben enged be a kapcsolatukba. (...) Az anya lehet (...) olyan kapuőr, aki biztonságot adva közel hozza a testvéreket, de olyan is, aki addig őrzi a kaput, hogy a végén a gyerek se jut ki rajta, és esélye sem lesz közel kerülni a kapun kívül ácsorgó apához, tesóhoz.
Amikor konfliktusba kerülsz a kisgyerekeddel, az első lépés annak megállapítása, hogy az adott pillanatban valójában ki és mit akar. Kezdheted azzal, hogy felteszel magadnak két kérdést: "Mire van most szüksége a gyerekemnek?" és "Mire van most nekem szükségem?" A következő lépés: keress olyan megoldást, ami mindkettőtök szükségletét kielégíti. A megoldásnak mindkét fél számára elfogadhatónak kell lennie!
A túlgondoskodás, túlóvás káros, mert nem teszi lehetővé, hogy a gyermek felfedezze az önállóságát, megtapasztalja a saját erejét és határait.
Az olyan szülők, akik nem vállalják a fegyelmezés felelősségét, azt hiszik, egyszerűen kibújhatnak a helyes gyerekneveléssel együtt járó szükséges konfliktus alól. Kerülik a főgonosz szerepét (rövid távon), ám egyáltalán nem sikerül megmenteniük vagy megvédeniük a gyereküket a félelemtől és a fájdalomtól. Épp ellenkezőleg: a rideg és kritikus tágabb szociális világ sokkal nagyobb konfliktust és büntetést szab ki egy figyelmes szülőnél. Fegyelmezhetjük magunk a gyerekünket, vagy átháríthatjuk a felelősséget a szigorú, kegyetlen, ítélkező világra - és ez utóbbi döntést sose tévesszük össze a szeretettel!
Sok gyerek már nem tud játszani. Képtelenek aktívan megtervezni a szórakozásukat, állandóan arra várnak, hogy szórakoztassák őket. Vajon miért van ez így a drága gyermekeknél? Talán éppen a kedves papától vagy a kedves mamától tanulják, akik szabad idejüket olyan rettentően kreatívan a televízió előtt töltik el, és a kedves gyereknek egy jó-éjszakát-történetek-lemezt vásárolnak, hogy az esti főműsor kezdetétől békében és nyugodtan konzumálhassanak.
- Apa és anya sohasem aggódik. Egyáltalán nem olyanok, mint általában a szülők.
- Ami talán nem is baj. Több gyerek sínyli meg a beavatkozást, mint a be nem avatkozást.
Az a szülő, aki barátot akar csinálni a gyerekéből, a tekintélyét áldozza fel, és bár talán nem bánja hatalmi helyzetének feladását, ezzel önkéntelenül megfosztja gyermekét a szükséges útmutatástól.
Semmi sem bizonyíthatja jobban a nevelés helyes, vagy helytelen voltát, semmi a mi kellemesebb és mélyebb hatást gyakorolna mindenkire, mint ama modor, a hogyan a felnőtt gyermekek szüleikkel szemben magukat viselik. Ez tulajdonképen a nevelés lelke, ez koronázza meg az egészet.
Ha jót teszel, tedd csak a jóért!
Ezt gyermekednek add tovább:
S ha gyermekednél kár a szóért,
majd megszívleli unokád.
Az igazi férfi az, aki uralkodik magán és a viselkedésén. Ezt pedig, legalábbis részben, akkor tanulja meg, amikor papájával (...) a nappali padlóján birkózik.
Az a szülő, aki elhiteti önmagával, hogy a világ nem változott, valójában vakká és süketté teszi magát a gyereke felé, aki érzékelve ezt az ellenállást, egyre kevesebbet fog kommunikálni otthon, jóllehet egyre kevésbé érzi magát komfortosan a saját életében.
A gyermek agya olyan, mint a frissen hullott hó - mi meg hatalmas hótaposókkal összejárkáljuk, és benne hagyjuk a lábnyomunkat. A mi szüleink ránk sózták az összes hülyeségüket, az ő szüleik rájuk zúdították az ő marhaságaikat, és így tovább egészen az első gerincesekig. Ha meg akarjuk állítani ezt az ősi váltófutást, akkor muszáj tudatosítanunk a tökéletlenségeinket.
A mama azt állítja, biztosan tudja, hogy a Nagyi halála után egyből a mennyországba került. Valójában persze nem tudja. Mama - magának vagy a gyermekeinek - hazudik, és a legtöbben hajlandóak vagyunk ezt tökéletesen normális dolognak tekinteni. Ahelyett, hogy megtanítanánk a gyermekeinknek, hogy gyászoljanak, de a halál tudata ellenére is legyenek boldogok, csak öncsalásra való képességüket fejlesztgetjük.
Ne sulykolj semmit a gyermekeidnek. Tanítsd meg őket gondolkodni, tapasztalatokat értékelni és veled ellenkezni!