Idézetek a történelemről
A tettek, amelyekről megemlékezik az utókor, vérben íródtak.
Az emberiség történetében csak az igazán nagy elmék számítanak, és az egyetlen mód ezeknek a szellemeknek a megismerésére az, ha közvetlen kapcsolatba kerülünk munkáikkal.
A legijesztőbb, ha elérkezik az a kor, amikor már nincs tanú. Elmentek, elvitték a korszakok, homály fed bizonyos eseményeket, amelyeket már soha senkitől sem kérdezhetünk meg. Persze kis emberek kis eseményeit, de azok életéből tevődik össze a nagy, az egész.
Aki a jövőről fogalmaz meg állításokat, az csal vagy hazudik. Mit lehetett volna megjósolni akár csak ötven évvel ezelőtt olyan szavak nélkül, hogy kompjúter, internet és mobiltelefon? Semmit.
Az emberek gyakran szépítik meg a múltjukat, a nemzetek pedig gyakran szépítik meg a történelmüket.
Aki a kezdeteket keresi, rákká válik. A történész hátrafelé néz; végül hátrafelé is hisz.
A történelemnek az alapszerkezete vagy az emberi természet történetének az alapszerkezete mindig hasonló elemekből tevődik össze, esik szét. Ha nem is történik mindig ugyanaz, de mindig sok hasonló dolog is történik.
A történelem nem tűri a vákuumot. Ha az éhezés, a járvány és a háború hanyatlóban van, akkor az emberiség teendőinek listájára szükségképpen fel kell kerülnie valami másnak. És ajánlatos nagyon alaposan meggondolnunk, mi legyen az. Másképp hiába aratunk teljes győzelmet a régi csatatereken, teljesen felkészületlenül érnek bennünket az új ütközetek.
A történelem vászon, mit folyton újrafestenek.
Felkutatni az őserdőkben a folyók eredetét veszélytelen vállalkozás ahhoz képest, hogy megtaláljuk a történelmi események forrásvidékeit. Gyöngyre lelni a tenger fenekén pedig szinte könnyű játéknak tűnhet azok szemében, akik mindenáron tudni akarják, hogy ami történt, abban mi az igazság, mi a lényeg.
Ha lehetőséged van nem gondolni a történelemre, vagy nem foglalkozni vele, akár jól, akár rosszul tanultad, vagy attól függetlenül, hogy megérdemli-e a vele való foglalkozást, akkor olyan hajó fedélzetén vagy, ahol előételeket szolgálnak fel, és felrázzák a párnádat, miközben a többiek a tengerben vannak, úsznak vagy fuldokolnak, vagy kis, felfújható tutajba kapaszkodnak, amit felváltva fújnak a kifulladt emberek, akiknek fogalmuk sincs, mi fán terem az előétel vagy a párna felrázása. Aztán valaki fent a jachton azt mondja: "Kár, hogy azok az emberek odalent lusták, és nem olyan okosak és ügyesek, mint mi, akik megépítettük magunknak ezeket az erős, nagy, elegáns hajókat, mi, akik úgy hajózunk a hét tengeren, akár a királyok." És akkor valaki más a fedélzeten olyasmit mond: "De az apádtól kaptad ezt a jachtot, és az ő szolgái hordják körbe az előételeket."
Az emberi történelem a háborúk története.
A krónikák, történelmi művek, irodalmi alkotások általában mindig inkább sötét képet rajzolnak korukról, mert elevenen tartják a kor panaszait; aki egy kor derűjét, szépségét, boldogságát akarja megismerni, annak a művészet emlékeihez kell fordulnia.
Ha az Időben éppúgy lehetne utazni, mint a Térben, bizonyára pokoli meglepetések érnének bennünket.
A nemesember, ha tönkrement, a királyi gondviselés napsugarára számított, mint ahogy később a "történelmi osztályok" az államnál vagy a vármegyénél kerestek elhelyezkedést, ha elfutott alóluk a föld és a vagyon. Ha pedig annyira süllyedtek, hogy abba a mélységbe már nem hatolhatott le a királyi tekintet, akkor jött a szélhámosság, a rang látszatával való visszaélés, a férfi hamiskártyás vagy selyemfiú lett, a nő kiárusította magát - de dolgozni nem dolgozott, mert ezzel megsértette volna a dolgok örök rendjét, amely a munkát a polgárság és a parasztság osztályrészéül jelölte ki. Ez a felfogás nehezen egyeztethető össze a mi világképünkkel, pedig fonáksága éppen abból következik, ami oly nagyszerű és szép a régi világban: hogy minden öröktől kiszabott helyén áll és mozog, mint a csillagok. Az ember ebben a világban nem választhatja tetszése szerint életformáját, mert születése véglegesen kijelöli azt és aki saját életformájából kiesik, nem cserélhet életformát, hanem a semmibe zuhan.