Hans Rosling

Folyamatosan zúdulnak ránk a negatív hírek a világ minden részéről: háborúk, éhínségek, természeti csapások, politikai mellényúlások, korrupció, költségvetési megszorítások, betegségek, tömeges elbocsátások, terrorcselekmények. Azok az újságírók, akik le nem zuhant repülőgépekről vagy tönkre nem ment termésről tudósítanának, hamar elveszítenék az állásukat. A fokozatos javulásról szóló történetek ritkán kerülnek címlapokra, pedig sok millió embert érintenek és a hatásuk is drámai mértékű.

A jó hír nem hír. A jó hírekről szinte soha nem számolnak be. Tehát a hírek szinte mindig rossz hírek. Ha rossz hírt hallunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy egy hasonló horderejű jó hír eljutott volna-e hozzánk!

A fokozatos fejlődés nem hír. Ha van egy fokozatosan javuló trend, amely időnként egy kicsit megbicsaklik, nagyobb valószínűséggel fogunk tudomást szerezni az átmeneti visszaesésekről, mint a javulás egészéről.

A több rossz hír néha csak a szenvedések hatékonyabb monitorozásának tulajdonítható, nem pedig a romló világnak.

Az emberek gyakran szépítik meg a múltjukat, a nemzetek pedig gyakran szépítik meg a történelmüket.

Kritikusan gondolkozni mindig nehéz, de szinte lehetetlen, amikor meg vagyunk rémülve. Az elménkben nincs helye tényeknek, amikor hatalmába keríti a félelem.

A veszélyes világ képét soha nem közvetítették hatékonyabban, mint ma, ám a világ soha nem volt még kevésbé erőszakos, mint most. A félelmek, amelyek régen az őseinket életben tartották, most az újságíróknak segítenek megtartani az állásukat.

A félelem hasznos lehet, de csak akkor, ha a megfelelő dolgokra irányul. A világ megértésének tekintetében a félelem ösztöne csapnivaló kalauz. Miközben rávesz bennünket arra, hogy a figyelmünket olyan valószerűtlen veszélyekre irányítsuk, amelyektől a leginkább tartunk, elhanyagoljuk azokat, amelyek valóban a legkockázatosabbak.

A "félelmetes" és a "veszélyes" (...) két különböző dolog. Ami félelmetes, az vélt veszélyt jelent. Ami veszélyes, az valósat.

A világ félelmetesebbnek tűnik annál, mint amilyen valójában, mert főleg olyasmiket hallunk róla, amik átjutottak a figyelemszűrőnkön vagy a sajtón - de éppen azért jutottak át ezeken, mert félelmetesek.

Amikor félünk, másként látjuk a világot. A pánik lecsillapodásáig minél kevesebb döntést hozzunk!

Ha magányos számot látok egy hírben, azonnal jelez a riasztócsengő, mivel kellene a számot összehasonlítanom? Mennyi volt ez az érték egy évvel ezelőtt? És tíz évvel ezelőtt? Mennyi az értéke egy másik, hasonló országban vagy régióban? És mivel kellene elosztanom? Mennyi az egész, aminek ez a része? Mennyi lenne ez fejenként? Összehasonlítom az arányokat, és csak az után döntöm el, hogy valóban fontos számról van-e szó.

A nagy számok mindig nagynak tűnnek. Az önmagukban álló számok félrevezetőek, ezért gyanúsak! Mindig keressünk összehasonlításokat!