Vavyan Fable

Bárkivel megtörténhet. Az ember rájön, hogy valahol elszúrta az életét. Nem szeretik eléggé, netán ő nem szeret eléggé, bárkit és bármit: hitvest, munkatársat, hivatást, napkeltét, az életet olyképpen, miként az zajlik - és a szervezet mindenféle baljós tünettel válaszol a megdöccent léleknek.

Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.

Mindenki a saját életének elrontója vagy felvirágoztatója!

Csak az hal meg, akit elfelejtenek.

A járókelő olyan ember, aki jár, orra bukik, s felkel. És újra elölről. E kifejezésbe belefér az emberi sors.

Márpedig akár mellőznek, akár hanyagolnak, nem leszek hajbókoló udvaronc! Inkább állva tűröm a megaláztatást, semhogy térden csúszva nyaljak!

Azt hiszem, nem lett boldogabb attól, hogy megtanult olvasni. Úgy járt, mint az emberiség az édenkerti kígyó almájával.

Megesik, hogy nincs is tanítvány, csak tanító szándék van.

Ha az a választék, hogy egy basáskodó, slendrián pacákkal éljek, vagy a saját egommal, akkor inkább szingli vagyok.

Tudja, mindig is furcsállottam, hogy a cirkuszban is akkor tör ki a taps, ha a fakezű késdobáló egyetlen találatra sem képes. Ott áll előtte a nagy trampli, még egy vak is beleállítaná a kést, a mutatványos meg csak szerencsétlenkedik, folyton mellé dob, és ezért még meg is tapsolják.

Soha nem lett volna szabad hátat fordítanunk a természetnek. Miért hiszünk jobban a betonban, a műanyagban, az élettelen dolgokban? Miért fordítjuk magunk ellen az értelmünket? Sokan még mindig a műtrágyát tartják oltárukon. Vegyszereznek, mérgeznek mindent, a haszontalannal együtt kiirtják a hasznosat, és végül persze ők is elfogyasztják a mérgeket, hiszen azok bekerülnek az ivóvízbe, az élelmiszerbe, visszajutnak hozzánk. Még ma is megtörténik, hogy némelyik tudatlan gazda macskák, madarak láttán légpuskát ragad, és tüzel. Szerencsére mind többen látják be, hogy tévúton járunk.

A szellemi fölényt szükségtelen éreztetni, éppen az benne az irritáló, hogy érződik.

A szem nem hazudik, mint a nyelv.

Úgy érzem magam, mint lekvár az üvegben, amelynek addig öröm az élet, míg háborítatlanul gubbaszthat a dunsztban.