Nora Roberts

Mindenki vágyik valamire, miközben talán teljesen más képet mutat a világ felé.

Ostobaság sajnálni azt, ami sohasem volt.

Az ember csalódik, vagy csalódottá teszik, ha szerelmet és életre szóló kapcsolatot keres. Jobb, sokkal jobb, ha az ember a pillanatot élvezi, fenékig üríti az élvezetet, aztán továbbáll.

A jó tettek önmagukat jutalmazzák.

A röpdolgozatok valóságos gyilkosok. Áldozatra várva lesben állnak, rettegést keltenek a prédában, és már-már elképzelhetetlen hatalommal ruházzák fel a vadászt.

Milyen rémisztő ilyen melegszívű, odaadó valakit szeretni... Nem ismerek hozzád hasonlót. (...) Nem is volt soha szükségem senkire, de amikor rád hirtelen igen, már ki is csusszantál a kezemből.

Emlékszem a rózsa illatára, és arra is, melyik irányba kell néznem, hogy lássam a napkeltét a víz felett. Azt azonban sehogyan sem tudom eldönteni, kedves lány vagyok-e, vagy önző, vagy hogy milyen színű a szobám fala. Nem emlékszem arra sem, menyi élménnyel lettem gazdagabb a múltban. Az is lehet, hogy elvesztegettem az életemet...

Egyes emberek nem csupán megszokásból, a szokások miatt, vagy azért élik le egymás mellett az életüket, mert félnek a változástól, hanem azért, mert szeretik egymást. Talán a szerelemnek is vannak szakaszai.

Még egy harcosnak is értékelnie kell, ha védelmezőre talál.

Van, amit nem lehet egésznek tekinteni. És tudnod kell, hogy kell összerakni a részeket.

Ha rájössz, mire van igazán szükséged, majd azt is kitalálod, hogy szerezd meg.

Mindennek megvan az ára. Semmi nincs fájdalom vagy veszteség nélkül.