Nora Roberts

Ha azt akarod hallani, hogy meghalnék-e érted (...), akkor valószínűleg igen. És semmi kétség, hogy ölnék is érted. Gondolkodás nélkül. Én nem álomvilágban élek és te nem álomkép vagy, hanem az a nő, akitől helyreállt az életem rendje.

Néha ott van előtted az ajtó, mindössze annyit kell tenned, hogy kinyitod és megnézed, mit rejt.

Én mindig úgy éreztem, az ember nem láthatja tisztán, mi jön, ha nem vet időnként egy pillantást a háta mögé.

Egy nőt megkapni, megölelni igazán csodálatos. A megfelelő nő pedig, ha megtalálod, több, mint maga a napfény. Csak keresd (...), és ha addig is megszagolgatod a többi szép virágot útközben, vigyázz rájuk, ne szakítsd le a szirmaikat. Ha kedves vagy azzal, akit szeretsz, még ha nem tudod is sokáig szeretni, akkor kiérdemled azt, aki az út végén vár majd rád.

Általában segít, ha az ember kimondja az érzéseit. (...) Úgy gondolom, ha valaki képes lépésről lépésre elérni valamit, akkor képes lesz arra is, hogy változtasson, és egy másik irányba haladjon.

Sokkal könnyebb azt tudni, hogy mi nem vagy, mint azt, hogy mi vagy.

Nekem úgy tűnik, az udvariasság és a képmutatás túl gyakran járnak kéz a kézben.

A zene minden népnek, minden kultúrának a szíve, mert az a szívből jön.

A férfiak jönnek és mennek. Talán az igazi is elsodródik a többivel, de hát túléljük, ugye? Mert tudjuk, hogy a lelkük mélyén milyenek is ők. (...) Ismerjük a legrosszabb énjüket. Az önzést, a durvaságot, az erkölcs és a becsületesség hiányát. Lehet, hogy egy pillanatra belép valaki az életünkbe, aki másnak tűnik, mint a többi. Mi azonban elég bölcsek és elég óvatosak vagyunk ahhoz, hogy ne tegyük meg azt a bizonytalan lépést. Ha egyedül éljük is le az életünket, legalább miénk a tudat, hogy soha, egyetlen férfi sem szerez akkora hatalmat fölöttünk, amellyel képes lenne bántani bennünket.

Az járt a fejemben, mit éreznék, ha nem jönnél vissza többé. Éreztem, hiányozna valami az életemből. Talán idővel képes lennék pótolni, de sohasem tudnám maradéktanul helyettesíteni. Megpróbáltam rájönni, mi lehet ez, és mindig ugyanarra jutottam. Bárhonnan közelítettem is meg a dolgot, egyre csak ugyanazt a választ kaptam. (...) Te... csakis te.

Szeretlek. Soha senki iránt nem éreztem ezt, amit irántad érzek. Bárhogy alakuljon ezután, soha mással nem fogom ugyanezt érezni. Nem tehetjük meg nem történtté, ami az elmúlt években ért bennünket, de talán jobbra fordíthatjuk a kettőnk életét.

Az érzelem nem gyöngeség.