Lucy Maud Montgomery

A végtelen szerelem és a mély fájdalom, ki tudja, milyen csodákat visz véghez.

A házasságban is adódnak derűsebb és borúsabb napok. Butaság lenne azt hinned, hogy majd simán megy minden. De afelől kezeskedhetem..., hogy ha az igazihoz mégy hozzá, boldog életed lesz.

Nem vezet jóra, ha abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy már végeztünk az élettel. Valahányszor úgy érezzük, hogy a történetünk már befejeződött, a sors rögtön készen áll, hogy megtréfáljon: új lapra fordítja életünk könyvét, és egy egészen más fejezetet mutat meg nekünk.

Az Asszonyság azt mondta, hogy már nagy vagyok, aludjak csak a sötétben. (...) De én olyan picinek érzem magam... az éjszaka pedig olyan nagy és félelmetes!

Sose féljünk semmitől! Ennél szörnyűbb rabszolgaságot elképzelni sem tudok. Legyünk csak merészek, és kalandvágyók, és reményteliek! Táncos léptekkel menjünk az élet elébe, kitárt karral fogadjunk mindent, amit ad!

Az ember sosem kapja meg azt, akit a legjobban szeret. Azért aztán válaszd azt, aki szeret... már ha biztos vagy benne, hogy tényleg úgy van.

Mindegy, milyen szegény az ember, amíg van valakije, akit szerethet.

Az élet nem választja külön a könnyet és a mosolyt. (...) Egyszer azt hallottam, hogy a "gyűlölet valójában célt tévesztett szeretet".

Milyen különösek az utak. (...) Persze nem az, ami nyílegyenes, hanem az, amelyik ide-oda kanyarog, mert sosem tudhatjuk, milyen szépség vagy váratlan meglepetés vár bennünket egy-egy kanyar után!

Az ábrándozás nincs életkorhoz kötve. Az álmok pedig nem öregszenek.

Kedvelem a babonás embereket. Színesebbé teszik az élet palettáját. Ha mind csak bölcsek, józanok és jók volnánk, rémesen egyhangú lenne a világ. Nem lenne min a nyelvünket köszörülni.

Miért van az, hogy a megalázottság jobban meggyötri (...) az embert, mintha valami gonoszságot követett el?

A csata még nem dőlt el, még se meg nem nyertem, se el nem vesztettem. A kedvem azonban odavan. Előítéletekkel nem tudok észérveket szembeszegezni.

Az egyetlen különbség köztem és a többiek között az, hogy én ki is mondom, amit ők csak gondolni mernek.

Noha Jasper nagyon félénk volt, a társaságában jobban érezte magát, mint bárkiében, akit eddig ismert. Egyike volt azon ritka személyeknek, akiknek a barátsága egyszerre áldás és öröm. Akik saját lelkük kristályfényében bevilágítják mások lelkének legsötétebb zugait, hogy legalább egy rövid ideig azok is tiszta, nemes fényben fürödjenek.