Lucy Maud Montgomery

Nagymama szerint a koromhoz képest kicsi vagyok, és csakis azért, mert nem eszem elég zabkását. Én igazán igyekszem, de nagymama úgy megrakja a tányérom... ő aztán nem sajnálja tőlem az ennivalót. Tudja, tanárnő, mióta a vasárnapi iskolából hazafelé menet az imádkozásról beszélgettünk... amikor azt mondta, hogy minden nehézségünket meg kell valljuk Istennek... azóta minden este azért imádkozom, hogy Isten adjon erőt, hogy az utolsó szemig meg bírjam enni a reggeli zabkásám. De eddig még egyszer sem sikerült; ki tudja, miért... vagy kevés az erőm, vagy túl sok a kása.

Szükségünk van eszményekre, és meg is kell próbálnunk azok szerint élni, még ha nem is mindig sikerül. Az élet sivárabb lenne nélkülük, míg velük nagyszerű és remek.

- Lágyan megtörik a víz, s a vízfodrok olyanok, mint ha egy vízi tündér a haját fésülné, és az a ferdén beeső napsugár olyan, mintha egy aranydárda fúródna lent a tavacskába. Ó, ennél szebb verset még sosem láttam! - Szerintem inkább képnek kellene hívnod... egy vers sorokból és versszakokból áll. - Egy vers nemcsak úgy válik láthatóvá, ha sorokba és versszakokba öltözik. (...) A vers lényege a lélek... és ez a gyönyörűség, amit látunk, egy szavakba nem öntött vers lelke. Nem mindennap láthatunk lelkeket... még ha az egy versé is.

Nehéz a gyermekkor régi jó szokásáról egykettőre lemondani... főleg, ha az ember tizennégy évig volt kicsi, és csak szűk három éve nagy!

Minden, aminek értelme van, kínlódással jár.

Tudom, hogy nincs nemesebb törekvés, mint tudást nyújtani, de én mégsem igazán erre vágyom... inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat... több örömöt vagy boldog gondolatot szeretnék az életükbe lopni, amelyben nem lenne részük, ha nem születtem volna meg.

Elgondolkodó tekintettel úgy nézte Anne-t, mintha a lelke életkoránál idősebb lenne, de amikor Anne kedvesen rámosolygott, komolysága egy csapásra átadta a helyét egy ragyogó, egész lényét bevilágító mosolynak. A legszebb éppen az volt, hogy szívből jött, erőfeszítés vagy rejtett indíték nélkül, csupán a titkos egyéniségéből fakadt, mint egy ritka, finom, éles villanás. Bár egy szó sem hangzott el közöttük, ezzel a mosollyal (...) egy életre szóló barátság pecsételődött meg.

A fantázia csapongása olyan, mint a lepke... mielőtt rabul ejthetnéd, tovaszáll.

Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni. Egy tanárnak kötelessége a jót megkeresni és kibontakoztatni.

Tudom, hogy ha egyszer elszántad magad, keresztülviszed, amit a fejedbe vettél. Te már csak olyan vagy, hogy mindig mindent végigcsinálsz.

Mindig azokhoz kötődünk a legerősebben, akiknek szükségük van ránk.

Akárhova vet is a sors, az életünk a mi kezünkben van. (...) A belefektetett munkától s a nyert haszontól lesz az élet gazdagabb vagy szegényebb. Itt is... másutt is teljes lehet, ha megtanuljuk, hogy tárjuk ki a szívünk sokfélesége és tökéletessége előtt.

Az élet nem hagyja, hogy elmerüljünk a nyomorúságban. Folyton azon töri magát, hogy jól érezzük magunkat... és ez sikerül is neki, még akkor is, ha mi elszántan igyekszünk boldogtalanok és romantikusak lenni.

Valójában nagyon boldog, elégedett ember vagyok, az összetört szívem ellenére is. Mert a szívem, az összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. (...) A valóságban egy törött szív nem olyan borzalmas, mint a regényekben. Egy odvas fogra hasonlít... időnként fáj, és néha álmatlan éjszakákat okoz, de két rossz időszak között az ember élvezi az életet, az álmokat.