Lucy Maud Montgomery
Amit látunk, az könnyen semmivé foszlik, de amit megálmodunk, az örök.
Milyen jó, ha az embert becsvágyak fűtik! Még szerencse, hogy nekem annyi van. És az egészben az a legjobb, hogy soha nem fogyok ki belőlük! Amint elérem az egyik célt, már ott ragyog előttem a másik. Ettől olyan érdekes az élet.
Annyi ellentmondásos Anne lakik bennem. Néha már-már azt hiszem, ezért is vagyok annyira rakoncátlan. Ha csak egyféle Anne lenne, feleannyi gondom se volna, de az élet feleolyan érdekes lenne csak.
Olyan könnyű úgy komisszá válni, hogy az ember észre sem veszi, nem?
- Nem is értem, miért jöttél úgy ki a sodrodból pusztán azért, mert (...) azt mondta, hogy csúnya vagy és vörös hajú. Tőled is elégszer hallom. - Óóó, de micsoda óriási különbség van aközött, ha az ember maga mondja, vagy mások szájából hallja! (...) Lehet, hogy az ember tudja, hogy így van, de azért titkon reménykedik, hogy mások talán az ellenkezőjét gondolják róla.
Úgy sajnálom azokat, akik olyan helyen kénytelenek leélni az életüket, ahol soha nem nő kankalin. (...) Tudja, szerintem mik a kankalinok? A múlt nyáron meghalt virágok lelkei, s ez a mennyországuk.
- Észrevette már, hogy mégis van reménysugár? Kétszer egymás után sohasem követem el ugyanazt a hibát. - Nem nagy vigasz, ha mindig szolgálsz újabbakkal.
Annyi kérdés merül fel nap mint nap, ami bizonytalansággal tölt el. Alig oldok meg egyet, már ott a másik. Amikor az ember kezd felnőni, annyi minden van, amit át kell gondoljon, és amiben döntenie kell. Az örökös tépelődéssel és a helyes megoldás keresésével rengeteg időm megy el. Ugye komoly dolog felnőni?
- Eszembe jutott az a kislány, aki voltál, Anne. Azt sem bánnám, ha olyan maradtál volna, a furcsaságaiddal egyetemben. Felnőttél, és most el is mész; magas lettél és elegáns, és valahogy olyan... más ebben a ruhában, mintha... már nem is tartoznál Avonlea-hez... és ahogy ezt végiggondoltam, olyan magányérzet lepett meg. (...) - Marilla, én semmit sem változtam, vagyis lényegében nem. Sokat csiszolódtam és fejlődtem, de az igazi énem, idebent, az ugyanaz maradt. Mindegy, hova kerülök vagy a külsőm mennyit változik, a szívemben mindig is az a kis Anne-jük maradok, aki nagyon szereti magukat.
Édes mindegy, hogy megnyerem-e az Avery-ösztöndíjat vagy sem. (...) Mindent megtettem érte, ami erőmből tellett, és lassan kezdem megérteni, mit is jelent az, hogy a "részvétel a fontos". A próbálkozás és győzelem után az a legjobb, ha a próbálkozás ellenére mégis kudarcot vallunk.
Amikor (...) még itt volt közöttünk, örült, ha a nevetésed hallotta, és tudta, hogy örülsz az élet kellemes oldalainak. (...) Most, hogy eltávozott, bizonyosan azt szeretné, ha ez továbbra is így lenne. Nem zárkózhatunk el a természet gyógyító ereje elől. De megértem az érzéseidet. Ezen valamennyien átesünk. Gyűlöletesnek érezzük a gondolatát is, hogy örömünk leljük valamiben, ha az, akit szerettünk, nincs már itt, hogy megossza velünk, és szinte azt hisszük, elárultuk a gyászunkat, ha az élet iránt ismét visszatér az érdeklődésünk.
Amikor eljöttem az akadémiáról, olyannak láttam a jövőmet, mint egy, a távolban elvesző, egyenes utat. Mérföldekre elláttam háborítatlanul. De most váratlanul kanyarhoz értem. Nem tudom, mi vár rám, ha megkerülöm, de remélem, hogy a lehető legjobb. A kanyaroknak is megvan a maguk varázsa, Marilla. Még csak sejteni sem lehet, mi vár ránk utána: mennyi zöld ragyogás, vagy lágy, leveleken átszűrődő napfény és árnyék vetődik rá, milyen új tájakon, új szépségeken vezet át, milyen újabb kanyarok, hegyek és völgyek várnak rám.
- Mondd, tényleg megbocsátottad azt a régi vétkem? (...) - Még akkor, a tóparti stégen megbocsátottam, csak még nem voltam tisztában vele. Micsoda önfejű kis liba voltam! Tudod mit, legjobb, ha mindent bevallok: az az igazság, hogy azóta is sajnálom, hogy akkor nem ezt tettem. - Pompás barátok leszünk, Anne. (...) Hiszen annak születtünk. Épp eleget küzdöttél a sors rendelése ellen.
Ez egyszer magam döntöttem, és nem is volt olyan nehéz. Fantasztikus érzés az ilyen erős, megingathatatlan bizonyosság, s az is, hogy ebben te vagy biztos, és nem valaki más.