Jorge Bucay

Ha állandóan kerülünk egy feladatot vagy problémát, végeredményben megfutamodunk, s ebben olyan félelem fejeződik ki, melyet le kellene győznünk magunkban, mert felelőtlenség nem szembenézni azzal, ami úgyis ránk vár.

Ha rövid időre is, néha nem árt megtorpanni, hátranézni, nyugodtan áttekinteni a megtett utat, és talán - miért is ne? - örülni neki, hogy eljutottunk idáig.

Az igazságot nem lehet birtokolni. (...) Egyes ember csak szilánkokra, egy mindannyiunkat megvilágító, nagyobb igazság tükröződésére tarthat igényt - arra is csak futólag.

Tudd, hogy mit tudsz, és mi mindent nem tudsz, mert így lehetsz gazdagabb attól, amit mások tudnak.

Nincs súlyosabb büntetés, mint arra ítéltetni, hogy csak annyit tudjon az ember, amennyit már tud. Ez a gőgösök börtöne.

Ha tévelygés nélkül akarunk célba érni, tudnunk kell a mellékes elé helyezni a fontosat.

Az emberi kapcsolatok fokmérője nem az, amennyit engedni tudunk, hanem az, amit képesek vagyunk megosztani egymással.

Ha mindent meg akar oldani az ember, bizonyos dolgokat más dolgok előtt kell megoldania. (...) Meg kell tanulnia menet közben minősíteni az igényeit, és személyes világa összefüggésében mindegyiknek annyi figyelmet szentelni, amennyit érdemel: se többet, se kevesebbet.

Mosolyogj, valahányszor teheted, mosolyogj akkor is, ha nehéz, és meglátod, semmi sem állhat örömöd útjában, még az sem, ha néha bizony sírnod kell, annyira fáj valami.

A vicc, a tréfa, a humor mindig tartalmaz váratlan elemet, vagyis frissen tartja az elmét, felkészítve arra, hogy bátran szembehelyezkedjen a logikával, és felrúgja az észjárás szabályozott, egyformán ismétlődő mintáit.

A humor ügyetlenségünket, figyelmetlenségünket, butaságunkat (...) veszi célba, és nevetségessé teszi, ha túlságosan komolyan veszünk bizonyos dolgokat.

Mosolyogjunk, de ne tagadjuk a problémákat, ne meneküljünk előlük; azt fejezze ki a derű, hogy tetteinket a józan ész irányítja.

Önismereti törekvésünk nem csupán magánügy, és már csak azért sem zárkózhatunk el a többiek véleménye elől, mert szükségünk van rá. Nézetünk kiegészíti önmagunkról alkotott képünket, segít látni mindazt, ami vakfoltunkra esik.

Bár nem mindig választhatjuk meg, mi történjék, azt igenis eldönthetjük, hogy miként cselekedjünk a történések fényében.

Csak az önmagunkkal ápolt jó viszonyra alapozva alakíthatunk ki és tarthatunk fenn építő kapcsolatot másokkal. Ami igen jól kifejezi, hogy bizonyos mértékű önzés nemcsak egészséges, hanem szükséges is.