Jorge Bucay

Az ember nem találhatja meg önmagát egyszer és mindenkorra, hiszen az ember változik, minden nap újra meg kell találni a megváltozott önmagát.

Meg tudlak tanítani arra, hogy miként kell átkelni a folyón, meg tudlak tanítani arra, hogy miként kell felmászni egy hegyre, de azt nem tudom neked megmondani, hogy hol van a te folyód és hol van a te hegyed.

Nem mindig diadalmenet az élet, nem csupa siker, de az is igaz, hogy bármi sikerülhet, ha az ember valóban akarja, de nem azonnal; sikerülhet, ha kitartóan, saját vágyával összhangban cselekszik, és ha hitelesen sajátja a vágy; nem pedig olyasmi, amit mások "ültettek" a szívébe.

Ha nehéz is, ha kemény leckét adott is a tapasztalat, ha drágán kell is fizetni a tévedésért, mindig újra lehet kezdeni.

Bizonyos szempontból úgy viselkedünk, mintha nem akarnánk felnőni; kényelmesebb gyereknek maradni, elvárni, hogy más gondoskodjék mindenről; valaki, aki (...) mindannyiunkat "helyes" cselekvésre kötelez, cserébe pedig megvéd a magány, a fájdalom, és mások közönye ellen, és nem hagyja, hogy megvessenek tévedéseinkért.

A megérzés képessége nem helyettesítheti sem az értelmünket, sem a tapasztalásunkat, de igen nagy segítség lehet.

Minden hibából lehet tanulni. Talán azt, hogy máshogy kellett volna; vagy hogy alkalmatlan pillanatban cselekedtünk; esetleg kiderül, hogy rosszul választottunk meg egy személyt, és még ki tudja, mi mindenre jöhetünk rá? Például arra, hogy nem is volt olyan egyszerű.

Milyen csodálatos lehet naponta örülni egy meglepetésnek, amellyel az új, előre nem látható jelen ajándékozza meg! Az örök, mindig megújuló jelen.

A jelentős lépések szükségszerűségére többféle módon figyelmeztet az élet, míg végre megértjük őket, és elszánjuk magunkat a cselekvésre.

A legnehezebb körülmények között, amikor úgy érezzük, irányt tévesztettünk, éppen a végeredmény bizonyossága adhat újra erőt, hogy továbbmenjünk, sőt kockáztassunk; motiválhat, hogy haladjunk előre, legyenek vágyaink, ragaszkodjunk ahhoz, ami fontos, értékeljük a már bejárt utat, és harcoljunk továbbra is azért, amiben hiszünk.

Egyszerű, mégis nehéz elfogadni a valóságot olyannak, amilyen... pedig csak kiindulópont az elfogadás, ahonnan elrugaszkodva küzdeni lehet egy másféle valóságért.

Barátságban, családban és párkapcsolatokban sokkal inkább kedvemre való egyezségre törekedni, mint alkudozni, és rokonszenvesebb lemondani valamiről, mint áldozatot hozni.

Senki se fizessen azért, amit szívből adok, mert az én jutalmam, hogy adhatok.

Nem az az őrült, aki valamely indíttatásból különös dolgokat cselekszik. Az az igazi őrültség, ha az ember mindig ugyanazt csinálja, mégis hinni akarja, hogy más lesz az eredmény.