Jorge Bucay

Ahhoz, hogy szeretni tudjon az ember, feltétlenül magába kell néznie.

A dolgok csak akkor léteznek, ha az ellentétük is létezik. Ez így van a fénnyel és a sötéttel, az éjszakával és a nappallal, a nővel és a férfival, az erővel és a gyengeséggel is.

Mindnyájunknak szükségünk van a többiek elismerésére. Ám ha ennek az az ára, hogy nem lehetünk önmagunk, akkor... túl nagy ez az ár.

Az élet, az igazi élet azon pillanatok összessége, amelyek röpkék ugyan, de azt éreztetik velünk, hogy összhangban vagyunk a világegyetemmel.

Beletörődni valamibe és elfogadni valamit, az nem ugyanaz.

Mennyi minden megváltozna, ha élvezni tudnánk kincseinket olyannak, amilyenek!

A valóság ugyanaz. Ami van, az van. Mégis, ahogy a mesében, az ember így is, úgy is értelmezhet valamely helyzetet.

Te döntöd el, hogy felnőtt akarsz-e lenni, vagy gyerek maradsz.

Az egyetlen tévedés, szinte mindig, azt hinni, hogy az én szemszögem az egyetlen, amelyből az igazság megmutatkozik.

Ha úgy tudsz adni, hogy nem vársz érte fizetséget, és úgy tudsz kapni, hogy nem érzed azt, hogy tartozol, akkor eldöntheted, hogy adsz vagy nem adsz, és sohasem maradsz adósa senkinek. És soha senki nem fog neked tartozni semmivel.

Nem szabad félbehagyni a dolgokat, veszélyes, ha megoldatlan dolgok kötik le az elménket.

Valahányszor észreveszem, hogy valami zavar a másik emberben, nem ártana átgondolni, hogy amit látok, az legalább (...) annyira rólam is elmondható.

A neurotikusnak nem terapeutára van szüksége, aki meggyógyítja, nem is apára, aki törődik vele. Egy mester kell mindössze, aki megmutatja neki, hol tévedt el az úton.

Az élet olykor nehezen hagyja, hogy segíts valakin, akit szeretsz. Mégis, ha létezik valami, amiért érdemes küzdeni a nehézségek ellen, akkor azért, hogy másokon segíthess.