Jorge Bucay

Szeretném, ha meghallgatnál, de nem bírálnál meg, Szeretném, ha véleményt mondanál, de nem adnál tanácsot, Szeretném, ha bíznál bennem, de nem követelnél, Szeretném, ha segítenél, de nem akarnál dönteni helyettem.

Ha az embernek útjába akad a harag, akkor vak, kegyetlen, rettenetes és tajtékzó, ám ha hagyunk rá időt magunknak, hogy jobban szemügyre vegyük, akkor rádöbbenünk, hogy ez a harag, amelyet látunk, álarc csupán, és a harag álarca mögött valójában... a szomorúság rejtőzik.

Ami engem illet, tőlem annyiszor szabadságolod magad, ahányszor csak akarod, és akkor jössz vissza, amikor jónak látod. Azon a határon belül, ami még mindkettőnk szempontjából kényelmes.

Akik felsőbbrendűnek érzik magukat, és ezt igyekeznek is kimutatni, azok igazából kisebbségérzettől szenvednek.

Egyikünk sem csak jó vagy csak rossz, csak intelligens vagy csak bátor. Jóságunk, intelligenciánk és bátorságunk mindig együtt él rosszaságunkkal, butaságunkkal és gyávaságunkkal.

Az ember méltósága, az önbecsülése... olyan drága kincs, hogy ha azzal fizetünk, mindig túl nagy árat fizetünk.

Soha nem fügök mások szavaitól, de mindig meghallgatom őket. Soha nem engedelmeskedem mások tanácsainak, de mindig figyelembe veszem őket. Soha nem függök a külvilág véleményétől, de mindig tisztán akarom látni, mit gondolnak rólam.

Az embernek mindig maga mögött kell hagynia mindazt, ami már nincs jelen, még akkor is, ha valamilyen formában továbbra is jelen van.

Nem hiszem, hogy minden egyes találkozásnak bensőségessé kell válnia, de határozottan állítom, hogy csak az ilyenektől lesz az útnak értelme.

A hasonlóságok révén lépünk közös útra. A különbözőségek révén maradunk együtt.

A szeretet abban mérhető és érzékelhető, hogy mennyire vagyunk képesek együtt járni az utunkat, s mennyire tudjuk együtt élvezni minden egyes lépését, bár a megpróbáltatás is része lehet.

Azért szenvedni, mert semmi sem olyan, amilyennek elképzeltem, nemcsak haszontalan, hanem gyerekes is.

Ne fojtsunk magunkba mindent, csak mert félünk, hogy ezzel fárasztunk vagy zavarunk másokat. Keressük meg azokat, akikkel szemben nem kell másnak mutatkoznunk, mint akik vagyunk.

"Ami van", nem ugyanaz, mint "ami volt". A változás, akár külső, akár belső, mindig azzal jár, hogy fel kell dolgoznunk a különbözőséget, alkalmazkodnunk kell az újhoz, még akkor is, ha az jobb, mint a régi.